Nem növekedik a vadászjegy ára?

Az Országgyűlés december 12-én fogadta el az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosítási indítványát, melynek értelmében a jövőben a kamara – és nem miniszteri rendelet – állapítja meg a vadászjegy, illetőleg a külföldiek számára kiállított vadászati engedély díját.

A jogszabályváltozás szerint az érdekképviselet a vadgazdálkodásért felelős miniszterrel (agrárminiszterrel) történt előzetes egyeztetést követően minden év december 31-ig állapítja meg és honlapján közzéteszi a vadászjegy kiváltásának, érvényesítésének, valamint a vadászati engedélyek kiállításának ellentételezéséért fizetendő díj mértékét. Ennek megállapításakor a vadászati évet megelőző év júliusára irányadó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztói árindexet kell figyelembe venni, két tizedesjegy pontossággal. (Ez 2023-ban 17,6 százalékon alakult, így a vadászjegyek vonatkozásában 4400 forintos drágulást eredményezne.)

Az elnökség azonban azt az előzetes döntést hozta, hogy azzal a javaslattal keresik meg a felelős minisztert, hogy a vadászjegyek ára ne emelkedjen a következő vadászati évre, a vadászati engedélyeknél azonban a törvényben meghatározott inflációs értéket érvényesíteni fogják, ezer forintos lefelé kerekítéssel. Ennek megfelelően – legalábbis az OMVK javaslata szerint – vadászjegy továbbra is 25 000 forint maradna, míg a vadászati engedélyért 35 000 forintos havi, illetve 235 000 forintos éves díjat kellene fizetni.

Forrás: omvk.hu

 

Megosztás

További hírek

Afrikai sertéspestis – vaddisznó Magyarországon

75 százalékkal nőtt a vaddisznó-ASP kitörések száma Magyarországon

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis járványügyi helyzete az európai vaddisznóállományban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb éves jelentése szerint 2025-ben...

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.