Benyugtatózott dámokra vadásztattak holland vendégeket Rheinland-Pfalz-ban

Elkábított dámvadakra vadásztak holland vendégvadászok Németországban – hozta nyilvánosságra a Pirsch. Jelenleg is folyik a büntetőeljárás a vadászat vezetője ellen, aki a terelővadászatot szervezte hollandiai vadászok számára.

A vadászatot a Rheinland-Pfalz tartománybeli Bausendorfban bonyolították le. A helyi erdőtulajdonos, Reiner Miesen éppen juhait készült megetetni, mikor egy nagy, zárt utánfutós terepjárót vett észre a területen. Az állattenyésztő nem sokkal később felettébb szelíd dámvadakkal futott össze, amelyek még azt is megengedték, hogy az autóból megsimogassák őket.

Az érdekesség az, hogy Miesen szerint a területen soha nem fordult elő még a dám. A szelíd dámokkal való találkozást követő napokban terelővadászatot tartottak a területen, melynek végén dám is feküdt a terítéken. Miesen a vadászatot követően felvette a kapcsolatot az illetékes járási hivatallal, akik azon nyomban értesítették az Állategészségügyi Hivatalt, hogy vegyenek mintát a terítékre került vadból és kobozzák el azokat.

A Tartományi Nyomozó Hivatal aztán nyugtatószerek jelenlétét mutatta ki a húsukból. Bernkastel-Wittlich járás most feljelentést tett a vadászat vezetője ellen az állatjóléti törvény megsértése miatt, mert a zárt térben tartott vad vadászatára ez a törvény a hatályos az országban. Miesen szerint a vadászat után egyedül maradt dámborjakat is látott az erdőben, így feltételezi, hogy a vadászatra jogosult a nőstény egyedek kíméletére való tekintet nélkül vadásztatott.

A Pirsch megkeresésére a Rheiland-Pfalz tartomány vadászszövetsége (LJV) is nyilatkozott.

„Az LJV a leghatározottabban elutasítja ezt a törvénytelen akciót. Ez a törvényszegés a vadászat minden alapelvét sérti és kifejezetten tilos is, továbbá kifejezetten üdvözöljük az eset büntetőjogi tárgyalását.”

– nyilatkozta Dr. Sven Bischoff, az LJV ügyvezetője.

Pindroch Bálint

Megosztás

További hírek

róka és aranysakál monitoring

Rókákat és aranysakálokat vizsgálnak – országos monitoring indult

Országos parazitológiai monitoringprogram indult a róka- és aranysakálállomány vizsgálatára. A programban a vadászatra jogosultak is fontos szerepet kapnak: a cél...

Afrikai sertéspestis – vaddisznó Magyarországon

75 százalékkal nőtt a vaddisznó-ASP kitörések száma Magyarországon

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis járványügyi helyzete az európai vaddisznóállományban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb éves jelentése szerint 2025-ben...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.