Az alföldi akácerdők virágba borulnak. A repce lassan elvirágzik, és áthatolhatatlan dzsungelként elnyeli az őzállományunk egy részét. A nyári ludak nyílt legelőkre viszik a kislibákat, ami néha egy gabonatábla, ahol érzékeny károkat okozhatnak. Ilyenkor néhány karóra kötött fehér zsákkal távol tarthatjuk őket egy időre.
Az őzbakok vadászata még javában tart, bár az egyre növekvő takarásban néha komolyan kell küzdeni egy-egy bak elejtésért. Azonban elismerhetjük, hogy a nehezebb vadászat kárpótlásaként, ebben a hónapban a bakok „fejékének” már szép színe van és lényegesen szebb agancsokat adnak az elejtőjüknek, mint áprilisban, mikor még a barkamaradványokat is a kikészítők bontják ki a gyöngyök közül.
A suták világra hozzák gidáikat, amelyek egy részét – ha nem teszünk ellene – összeszedik a rókák, sakálok, vaddisznók. Sajnos, a repcébe ellő suták jelentős része soha sem tudja kihozni a gidáit, miután ide költöznek a vaddisznóink is.
Azok, akiknek nem volt lehetőségük a bakvadászatig felszámolni a rókaállomány nagy részét, keresgélhetik a kotorékokat a gabonatáblák eldugott részein, a derékig érő növényzetben. Természetesen, ha előtte megjelölték a helyet – esetleg GPS segítségével –, akkor lényegesen könnyebb a dolguk. Sajnos ilyenkor a kölyök rókák a kotorék környékén mászkálnak már. Ha elejtjük a szuka rókát, akkor mindenképpen ejtsük el a kölyköket is, mert lassú halál vár rájuk, ha nincs sakál a területen.
A fácánjaink és foglyaink – ahol még van – javában kotlanak a tojásaikon; sok esetben sajnos a lucernatábla szélső 6-7 méteres sávjában, ami ökológiai csapdaként üzemel. Mondom mindezt azért, mert a kotlási idő közepére esik a takarmánynövény első kaszálása, ami megsemmisíti a fészekaljakat, többnyire a kotló tyúkokkal együtt. Ez ellen védekezhetnénk fészekjelöléssel, amihez szükséges egy biztosan álló vizsla. A megtalált fészket a lehető legnagyobb területen körbe kell karózni és megbeszélni a gazdával, hogy ne kaszálja ki. Ilyenkor van óriási szerepe a fészekrabló fajok gyérítésének, ugyanis hiába mentjük meg a fészket, ha a szarkák, dolmányos varjak kifosztják. Sajnos egyre kevesebb hivatásos vadász tart a célnak megfelelő vizslát. Kutya hiányában két személy egy 10-12 méter hosszú lánccal fésüli át a táblaszéleket és ahol felkeltik a tyúkot, megkeresik a fészket. A vadriasztó lánc használatát hasznos lenne jogszabályban előírni, esetleg a támogatások kifizetéséhez kötni; akár állatvédelmi okokból is. Sajnos még így is sok őzgidát tesznek nyomorékká a kaszálógépek.
A szegélyekben, cserjesávokban költő madaraink sincsenek teljes biztonságban, hiszen a portyázó vaddisznók és borzok is ezeket a helyeket fésülik át éjszakánként. Hiába, májusban a természet gyermekei tojást, friss gidahúst akarnak enni. Nekünk pedig az lenne a dolgunk, hogy ne tehessék, ha ősszel fácánra szeretnénk vadászni.
***
Borjak, gidák hava – lebeg a szemem előtt egy gyerekkoromban látott vadásznaptár – júniusi elnevezése… Sokszor eszembe is jut, amikor májusban már szinte minden – elénk álló – gímtehén a sarkában bukdácsoló pettyes borját vezetgeti… Klasszikusan, a régi regulák szerint a következő hónapban lenne szarvasféléink fő ellési ideje, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a gímeknél e hónap elején, őznél, dámnál inkább a második felében van az utódok világra hozásának a java.
Sózóink folyamatos ellenőrzését, töltését ebben a hónapban is a legfontosabb teendőink között kell kezelnünk. Gím- és dámbikáinknál nagy erőkkel indul/megy az agancsépítés, nem mellesleg a sózónk körül területgazdaként viselkedő bakunkat is könnyedén megleshetjük egy-egy arrafelé irányuló cserkelésünk alkalmával.
A kukorica-, valamint a napraforgótáblák irányából való elterelő etetést az előző hónapban már elkezdtük, nem szabad engedni belőle. Ha van arra alkalmas területünk, akkor ezeken egy műtrágyaszóró és tárcsa segítségével ügyes dolgokat művelhetünk (ami akad „magunk” – búza, zab, árpa, kukorica, napraforgó, borsó, stb. – szétszórjuk, majd betárcsázzuk), jelentős időre leköthetjük vele vadkárosítani szándékozó jószágainkat.
E hónapban még nem kell jelentős kártétellel számolnunk gabonaféléink környékén, bár május elején a még kalász nélküli árpát szívesen „gyepeli” a disznó, illetve az éppen (a hónap vége környékén) virágzó búzában is találhatunk már egy-egy bagót, de amint fentebb írtam, ebben a hónapban még nem kell komolyabb károsítással számolnunk e téren.
Összeállította: Farkas Tibor (apróvad) és Juhász Ferenc (nagyvad)
Megjelent a Magyar VADÁSZLAP 2015. évfolyamában.
