Tisztelt olvasók! Engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy nem mindennapi bakról szóló történetet. Elöljáróban néhány szó arról, hogy kerül a Borsodból az alföldre az emberfia.
Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt még csak nem is gondoltam, hogy a sok évnyi fotózást követően így magába szív a természet és vadászként is befogad. Tavaly, amikor sikeres vadászvizsgát tettem, elhatároztam, hogy szeretnék elejteni egy őzbakot. András barátom közreműködésével jutottunk el Tiszaugra, a Tisza Vadásztársasághoz. Felemelő érzés volt számomra a szívélyes fogadtatás, amit Sonkoly Ádám hivatásos vadásztól kaptunk. A részletek átbeszélését követően beírtunk és a vadászterület felé vettük az irányt. Ádámmal és Andrással egy jóízű beszélgetés következett, amikor egyszercsak szólt Ádám, hogy ott egy lőhető bak, de elugrott, mielőtt megcélozhattam volna. Ádám megnyugtatott, hogy a közelben tud egy másik ismert bakot, megpróbáljuk azt. A fotózás tapasztalatainak és Ádámnak köszönhetően sikeresen rácserkeltünk a bakra, amit sikerült elejtenem.
El sem hiszem – gondoltam magamban. Elejtettem az első őzbakom! A birtokbavételt követően jött a gratuláció és a hagyományokhoz hűen az avatás. Ádám egy szép terítéket készített és megosztotta velem a gondolatait és tanácsaira figyelve fel sem tűnt az olajfűzből készített avatópálca sújtása.
Ekkor határoztam el, hogy a következő évben biztosan visszatérünk. Idén Ádám hívott is, hogy ebben az évben számíthat-e rám őzbakvadászat terén? Persze rögtön igent mondtam és miközben telefonon beszéltünk, egyszercsak annyit mondott; „megvan a bakod, tartsd egy kicsit, lefotózom”. Izgatottan vártam a fotót, mert az elmondottak alapján nem hétköznapi bakról volt szó. Este csippant a telefon és látom, hogy bizony Ádámtól jöttek a fotók a „bakomról”. Másnap reggel egyeztettem András barátommal is, hogy mikor tudunk menni megpróbálni elejteni a „villámhárítós” bakot.
Első körben a pünkösdi hétvégén szerettünk volna menni, de egy váratlan fordulat következtében le kellett mondanunk az utolsó pillanatban. Ádám próbált meggyőzni, hogy menjünk, mert félő, hogy a bak eltűnik a nagy takarásban, de természetesen megérti, ha halasztunk – így is történt.
Amint rendeződött a dolog, rögtön egyeztettük az új időpontot. Izgatottan „vágtuk a centit” mikoris eljött az indulás napja. Munka után gyorsan elugrottam Andrásért, majd indultunk Ádámhoz Tiszaugra a vadászházhoz. Kecskemétet elhagyva telefonáltunk, hogy célegyenesben vagyunk. Ádám a vadászháznál beírókönyvvel a kezében fogadott bennünket, majd a vadászház egyik szobáját a rendelkezésünkre bocsájtotta közben kissé sürgetve minket, hogy egyet még aznap kerülhessünk. A rövid esti barkácsolás folyamán átbeszéltük a hétvégi stratégiát, illetve a közelmúlt eseményeit. Visszatérve a vadászházhoz megbeszéltük a reggeli találkozót. Az izgalom miatt alig aludtam néhány órát, de azt mégis mélyen, az éjjel átvonuló zápor is csak a hajnalban csörgő ébresztő után tűnt fel.
Ádám pontban a megbeszélt időpontban megállt a vadászház előtt, és derűs mosollyal fogadtuk egymás kézfogását. Beiratkozást követően a vadászterület felé vettük az irányt, miközben Ádám mondta, hogy minden bizonnyal jó mozgás várható a felfrissülést hozó eső után, kint fognak szárítkozni az őzek. A vadászterületen leesett állal néztük az elénk tárulkozó látványt, hiszen minden sarkon álltak őzek. Fotós éveim alatt mindig területért vívott párharcot szerettem volna lencsevégre kapni, de sosem jött össze. Azon a reggelen a kocsitól mintegy 30-40 méterre két hasonló méretű dalia verekedett, ügyet sem vetve az autónkra. Gyors bírálat után megkaptam az utasítást, hogy melyik lőhető. A kiszemelt bak eloldalgott egy szőlőültetvénybe, így a cserkelés mellett tettük le a voksot. Azonban hiába kerestük gyalogszerrel is, úgy tűnt el, mintha a föld nyelte volna el.
Folytattuk a barkácsolást, csodálva a területen mutatkozó erős fiatal bakokat. Pár perc múlva újra megpróbáltunk rácserkelni egy lőhető bakra, amikor a hirtelen forduló szél miatt az megugrott, riasztva jelezvén nemtetszését. Ekkor mondta Ádám, hogy elindulunk a „villámhárítós” revírje felé, ahol sajnos azzal szembesültünk hogy bizony megindult szőlőkben az élet, hol a munkát végző emberek, hol permetező traktor akadt az utunkba, ezzel jelentősen nehezítve a vadászatot, úgy a biztonsági feltételeket előtérbe helyezve mint a vad zavarását.
A revírben bizony az erős hatos fogadott bennünket, de Ádám nyugtatott, hogy nincs minden veszve, utoljára itt látta a bakot. Egyszercsak hirtelen fékezés, és szólt, hogy itt a bakom, a kocsitól mintegy 15 méterre ugrott ki a Selyemfű adta takarásból. A bak sietősen lépkedve beváltott egy néhány soros műveletlen szőlőbe. Ismét csak a cserkelés jöhetett szóba a szűk biztos lőirány miatt. Egy ecetfás biztos takarásban rácserkeltünk körülbelül 60 méterre, de folyamatos mozgásban volt, ráadásul leginkább elfelé ment. Az ecetfást megkerülve újra pozícióba kerültünk. A lőbotra feltámasztva sikerült megcélozni a bakot és csak a megfelelő pillanatra vártam, hogy egy biztos lövéssel terítékre hozzam,. Közben Ádám folyamatosan nyugtatott, hiszen érezte rajtam, mennyire izgulok. Megszűnt körülöttem a világ, teljesen magába szívott a környezet, amiből a fegyver dörrenése hozott vissza a valóságba. Ádám elmondása alapján a bak tűzben rogyott! Intettünk Andrásnak, aki a kocsiban ülve várakozott. Érkezését követően együtt indultunk útnak a bakhoz, ami meglepő módon lábra állt így újra biztos pozíciót kellett keresni a megváltó lövés leadásához. Végül odaléptünk a másodjára nyaktövön lőtt bakhoz, megadva neki a végtisztességet. Talán percekig némán álltunk felette az töretátadás és a gratuláció után. Készült néhány fotó, majd kísérőm minket hátrahagyva elsétált az autóért. Ahogy odaért hozzánk, megkértem, hadd zsigereljek én, hiszen egy vad elejtése mellett ez is a vadászat része.
A hétvégén további két bakhoz juttatott hozzá kísérőm, amiből az egyiket Andrástól kaptam, ugyanis a hátam mögött összeszövetkeztek. Vasárnap reggel egy gyönyörű teríték mögött állhattam/állhattunk. Kívánok minden vadásztársamnak egy ilyen csodálatos élményekkel teli vadászatot és egy olyan szakmai felvezetést, amelyet én Ádámtól kaptam. Azt gondolom, hogy az ismeretségünk barátsággá kovácsolódott és ha az égiek is hozzájárulnak, mindenképp visszatérek a tiszazugba.
Köszönöm, hogy időt szenteltél a történet végigolvasására. A megélt pillanatok az egészség a család és a barátok a legfontosabb a mai rohanó világban.
Tisztelet a Vadnak Üdv a Vadásznak!
Egerszegi György
