Dráva-menti agancsmustra

A hétvégén rendezték meg a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság trófeaszemléjét, melyen idén 41 trófeát mutattak be. Hohmann Endre, a vadásztársaság vadgazdálkodási vezetője a Magyar VADÁSZLAP-nak elmondta, az idei bőgés nehezebben indult, mint a korábbiak. Ugyan vizes élőhelyen gazdálkodnak, de az egész nyarat a vad itatásával, vízszállítással és újabb kutak fúrásával töltötték, mert annak ellenére, hogy a 22 ezer hektáros vadászterületen számos patak található, egyikben se volt víz. „Erre még soha nem volt példa!” – mondta.

A bőgés a 40 fokos hőségben nehezen indult, aztán megérkezett a rengeteg csapadék – abban bíztak, ez majd javít a helyzeten, de hiába, sőt, még inkább rontott rajta. Ezzel együtt sikerült a sokéves átlagnak megfelelő eredményt elérniük: a legnagyobb trófeatömeg 14,38 kilogrammos volt, emellett több terítékre hozott agancsár ért el a hivatalos trófeabírálaton 240 feletti pontszámot. A bőgésben elejtett bikák átlagtömege 10,5 kilogramm.

Horváth Attila
Fotók: Poth Sándor

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések