A tél klasszikusan a vadetetés időszaka, azonban ennek a vadgazdálkodói tevékenységnek ma már nem pusztán az állomány jó kondícióban tartása a célja. Hogyan, mit és legfőképpen miért etetnek? Erről érdeklődtünk zalai vadásztársaságoknál.
Góber Zoltán, a Nagykanizsai Erdőgazdasági Dolgozók Vadásztársasága elnöke kérdésünkre azt mondta, ma már nincs a régi időkhöz hasonlóan vastag és tartós hótakaró, amitől nehezen fért hozzá a vad a táplálékhoz. Ráadásul a felmelegedés miatt a vegetáció is meglehetősen dús, mindennek köszönhetően a vad nem marad táplálék nélkül. A nagyobb problémát az okozza, hogy országszerte rengeteg a kerítés és a villanypásztor, melyek miatt a vad kiszorul az élőhelyéről és nem feltétlen jut táplálékhoz. Legfeljebb a repcetáblákat látogathatja ilyenkor, ha nincsenek azok is bekerítve – egyébként most már repce sincs nagyon, eléggé visszaszorult a termelése. Számos gazda pedig a táblák közti szegélyeket, mezsgyéket is művelésbe vonta a támogatások maximalizálása érdekében, eltűntek a bokrosok, csenderesek, így a vad közel fél éven át gyakorlatilag „sivataggal” találkozik. Nemhogy élelemhez nem jut, de búvóhelyhez sem.
– Ha ebben a helyzetben nem etetsz, akkor nyilván legyengül az állomány, legyen szó bármely vadfajról – magyarázta Góber Zoltán. – Vagy akár el is pusztul, de természetesen nem azonnal, máról holnapra, mert megpróbál élelemhez jutni, behúzódik a zártkertek közé, vagy a városok széleire. A vad táplálékot és nyugalmat keres. A lakott területek mellett van táplálék, mert ott a kiskertben kint maradt a káposztalevél. Ha esetleg a kukoricaföldeket nem szántanák fel azonnal a gazdák, azokon még megtalálnák az elszóródott kukoricát. De nem ez történik, a termelők csak akkor gondolnak a vadra, amikor kárt okoz. Holott a károkozás éppen ebből a szemléletből is fakad! Ma már inkább a helyzet valamilyen szintű kezelését szolgálja a takarmányozás, téli etetés, mely emellett jó módszer arra is, hogy a vadat „elhúzzuk” a mezőgazdasági területek mellől, ahol kárt okozhat. Azt tudom mondani, hogy sajnos, egyre többet kell etetnünk, mert sem a mezőgazdász, sem az erdőgazdálkodó nem akar egyetlen szarvasnyomot, vagy rágást látni a területén. Ám van másik véglet is, amikor a mezőgazdász kifejezetten a vadkárra spekulál. Ez ellen a legnehezebb tenni egyébként, nos, ezt a célt is szolgálja a vegetációs időszakon túli vadetetés. Ez nemcsak amolyan „humanitárius” tevékenység, hanem kényszer. Óriási pénzekkel, óriási mennyiségekkel dolgoznak ilyenkor a vadgazdálkodók, persze, annak függvényében, kinek, mit enged meg a büdzséje.
Góber Zoltán hozzátette, a legfontosabb a fehérjepótlás, ez garancia lehet a vadgazdálkodók bevételei szempontjából legfontosabbnak tartott gímszarvasállomány jó erőnlétben tartására, nem esik vissza a fejlődésük, ez a bikák esetében elengedhetetlen az új agancs felrakásához, illetve a teheneknél a szaporulat életképessége kapcsán is.
A Nagykanizsai Hubertus Vadásztársaság fővadásza, Dénes Sándor kérdésünkre azt mondta, természetesen a téli táplálás gerincét a legkönnyebben hozzáférhető szemes takarmány, a kukorica alkotja, emellett nagyon fontos a száraz takarmány kihelyezése és aki tudja, az kiegészíti a „menüsort” szálas és lédús takarmánnyal is.
– Mi mindegyiket használjuk, nyilván, amennyire hozzáférünk, illetve amennyit meg tudunk ezekből vásárolni – magyarázta. – Vannak vadföldjeink is, ezek kizárólag lucernások és pillangós keverékek, de ezeken ugye a téli időszakban túl sok táplálékot nem talál a vad. Tehát mindenképp szükséges a kiegészítő takarmányozás. Most már második éve dolgozunk lefóliázott lucernaszenázzsal, nagyon szereti a szarvas. Ezt félig nedves állapotban etetjük. Sokkal szívesebben fogyasztja, mint a száraz lucernaszénát. Van egy 10 hektáros lucernásunk, tavaly vetettük el, reményeink szerint idén már mi is meg tudjuk termelni magunknak ezt a fajta téli takarmányt, de most még meg kellett vásárolnunk. Ezen kívül mi is etetünk kukoricával, de ezzel vigyázni kell, mert rengeteg az országban a toxinos termény. Én azt mondom, aki nem tud normális minőségű takarmánnyal etetni, jobban teszi, ha nem etet semmit, mert a magas toxintartalmú kukorica a vadnak sem tesz jót. Szerencsére, idén az erdőkben jó volt a makktermés, ami beltartalmi értékei miatt szintén remek táplálék a vad számára. Az etetőhelyeken látjuk, hogy nem minden nap keresi fel a vad ezeket, marad az erdőben, elsődlegesen onnan táplálkozik – a tölgyesekben fel van forgatva az avar, látszik, hogy szívesebben kutat a makk után. A szórókra inkább csak akkor jön, ha nagyon hideg, és/vagy hó van, esetleg elfogynak az erdei tartalékok.
Dénes Sándor szerint a nagyobb gondot az ő területükön nem az élelem hiánya okozza, hanem a vad zavarása: igencsak megnőtt a quadosok, terepmotorosok száma, akiket nem érdekel semmi, ezerrel bőgetik a gépeket. S akkor még ott vannak az agancsozók is, akik hamarosan megint akcióba lendülnek.
Nyírő Sándor, a Kisbalaton Vadásztársaság vadászmestere azt mondta, szemes kukoricát, búzát és nyalósót helyeznek ki a szórókra.
– A szóróknál a vad táplálékfelvétele nagyon rapszodikus, aminek alapvetően az időjárás az oka, azon belül is az, hogy egyszer 15 fok van, máskor meg -3 – fejtegette. – Általában egy-egy zsák kukoricát, búzát, lédús takarmányt és nyalósót helyezünk ki egy-egy szóróra, azt egy hét alatt elfogyasztják; a nagy etetőkbe is ugyanez kerül, azokból jobban, gyorsabban fogy. Elsődleges az erdőben található makk fogyasztása, ezt látom én is. A széna egyre kevésbé népszerű, amiből én azt szűröm le, hogy friss szálast találnak a szabadban is, ez mindenképpen a globális felmelegedés következménye. Egyébként úgy látom, a szarvas-, az őz- és a disznóállomány is nagyon jó erőnlétben van, tehát bővében vannak a tápláléknak.
