„Lenyűgöző volt látni a szervezettséget, a profizmust, illetve a vadászokon az alázatot” – csak szuperlatívuszokban tud beszélni élete első, hajtóként átélt társas nagyvadvadászatáról a Várpalotán élő Monse-Tóth András.
A vadászatot a Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulmányi erdőgazdasága, a TAEG területén rendezték Sopronban. S hogy miként került ide Monse-Tóth András?
Az előzményekről annyit, hogy András édesapja erdész volt és ebben az intézményben végzett. Sajnos, ő 2003 áprilisában elhunyt, s mivel attól kezdve Monse-Tóth Andrást és testvérét édesanyja egyedül nevelte tovább, nem mehettek oda és azt tanulni, ahova és amit szerettek volna. Így aztán András más szakmát tanult ki, azonban gyerekkori álmát – hogy követi édesapját a pályán – 2024-ben elhatározta, jelentkezik a soproni intézmény felnőttképzésére. Érdekességként megemlítette, hogy már ezt megelőzően élénken foglalkoztatta a vadgazdálkodás és minden ahhoz kapcsolódó részterület. Ennek okán kifejlesztett egy konstrukciót, melyet aztán szabadalmaztatott is. Mint elmondta: ez a világon egyedülálló biztosítási szabadalom, melyet a vadgázolások, a vadkártérítések kapcsán, az új magyar vadászati szabályokhoz igazítva alkotott meg.
– Levelező képzésre jelentkeztem, 14-en indultunk, most 11-en vagyunk az osztályban – mesélte. – Vannak köztünk gyakorló sportvadászok, üzletemberek, egyetemisták, s olyanok is, akik már végzett vadgazdamérnökök, vagy technikusok, de szeretnék megszerezni az erdésztechnikusi végzettséget is. Én azért jelentkeztem, hogy édesapám nyomdokaiba lépjek, illetve hogy a vállalkozásomat teljes mellbedobással és szakértelemmel tudjam vezetni. Köztudott, hogy a Roth egy rendkívül színvonalas és következetes iskola, ahol levelezőn is van nem kevés gyakorlati képzés az elméleti tanórák mellett.
Utóbbi keretében került most sor életem első nagyvadas társasvadászatára a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. területén, melyen hajtóként vehettem részt, hiszen vadászvizsgám még nincs, de természetesen az is szerepel a terveim közt. Állományszabályozó vadászat volt, melyen diákok és külsősök segítségével történt a hajtás. El kell mondanom, hogy amikor Sopronba megyek, mindig azt érzem, mintha én már jártam volna ott… Ez biztosan édesapám emléke miatt van, gyakran gondolok arra, hogy ő is ezeket a padokat koptatta, s olyankor mintha ott lenne velem. Ugyanezt éreztem az ominózus reggelen is… Csodálatos volt számomra az egész vadászat felépítése, szervezettsége, a vadászok megjelenése, az alázat, mellyel a vad és a hajtók iránt viseltettek. Úgy gondolom, kimondható, hogy a vadászat a tehetősebb emberek sportja, hobbija, nevezhetjük bárhogy, mégis mély szerénységet éreztem és fegyelmezettséget láttam rajtuk. Senki nem volt velünk lenéző, nem tekintett ránk úgy, hogy ezek csak hajtók… Sőt, épp, hogy tiszteletet éreztem irányukból, azt, hogy tudják, az ő vadászatuk sikere most rajtunk múlik.
– Már amikor a területre vittek minket, hatalmába kerített egy fura érzés, mintha vizsgadrukkom lett volna – mondta. –Bükköst hajtottunk, de volt benne némi fenyő is. A sok szederindát és a vadrózsát mindenki utálja, én mégis vártam azokat is, hogy legyen benne valami kihívás… Vártam, hogy elkiálthassam magam én is: előttem disznó, előttem szarvas – hála Istennek, többször is megadatott ez a lehetőség, sok vadat láthattam a hajtás közben. Rendkívül sokat mentünk és azt is tudni kell, hogy a helyszín, a Soproni-hegység Muck-hegyi része átlagosan 557-606 méterrel van a tengerszint felett. Relatíve nem hajtottunk nagy területeket, de voltak egészen komoly kihívások, megesett, hogy oldalazva hajtottuk a hegyoldalt, de még úgy is megerőltető volt menni, hirtelen emelkedőket és szintkülönbségeket kellett leküzdenünk. Mégsem éreztem ezt gondnak vagy tehernek, vitt végig az érzés, a büszkeség. Határozottan emlékszem arra, hogy édesapám is mesélt régi tanulmányi vadászatokról és a Soproni-hegység szépségéről.
Monse-Tóth András elmondta, volt két hajtásuk délelőtt, egyik-egyik 3-3,5 óráig tartott. Nem voltak kihívástól mentesek. Korán reggel fél 6-kor intenzív havazás kezdődött, ami kilenc óráig alább sem hagyott. A fák ágairól és az aljnövényzetről sok hó került a hajtókra, ruházatuk nagyon átázott, így a két hajtás között szükség volt némi „száradási” időre. Az Erdő Háza Ökoturisztikai Központnál, tábortüzek várták a hajtókat és a vadászokat, majd amikor már mindenki megszáradt, következett a tízórai. Az aznapi harmadik hajtás délután 1 óra körül kezdődött. Ez sokkal rövidebb volt az előzőnél, körülbelül 2-3 hektárnyi területet jártak be. „Cserébe” ez volt a meredekebb. Az 5-600 méteres távot az emelkedések és a szintkülönbségek miatt több mint egy óra alatt tudták megtenni. A vadászaton egyébként rendkívül pontos és jól irányzott lövések estek.
– Folyamatosan követtük a hajtásvezetők utasításait, hibázásról nem tudok, csak egy hátracsúszott lövésről, de az a disznó is 100 méteren belül megkapta a kegyelemlövést – árulta el. – Harmincöt vaddisznó esett és néhány tarvad. Ezeket beszállítottuk a telephelyre, ahol segédkeztünk a zsigerelésben és a teríték elkészítésében, majd rendkívül baráti hangulatú vacsora közepette vártuk, hogy a terítékátadás megtörténjen. Ez utóbbi felemelő élmény volt, amit örökké őrzök majd emlékeim között.
