Az európai őz (Rådjur) őshonos fajnak számít Svédországban. Többi között bizonyság erre az a Skåne megyében talált, csontból készült balta, amelyet a középkőkorszakban készítettek, és a vikingek valamely ősapja őzmotívummal díszítette. Az ókorban és a középkorban sem számított ritkaságnak, holott sokkal több ragadozó fente rá a fogát, mint manapság…
A svédeknél nyakló nélküli „vadöléseket” sohasem végeztek, mint az európai kontinens más részein, ahol ponyvák közé tereltek a riadt vadat, majd lepuskázták. Amiben alighanem világcsúcstartó II. János György (1613-1680) szász választófejedelem, aki pontosan vezetett vadásznaplója szerint életében 16 864 őzet kegyeskedett elejteni.
A svéd uralkodók összehasonlíthatatlanul kisebb őz-életzsákmánynak is örültek, a feljegyzések szerint jóval kevésbé voltak „gyihosak”, távolról sem lehetne őket mohó vadásznak nevezni. A nemesség kiváltságait 1789-ben királyi határozattal eltörölték. Attól fogva korlátozás nélkül űzhette bárki a vadat – köztük persze az őzet is. Főleg a tanyasi gazdák jeleskedtek ebben, akiknek bizony kevés közük volt az igazi vadászokhoz, így az 1800-as évek elejére alig maradt itt -ott mutatóban néhány őz. Voltaképpen a dél-svéd uradalmaknak köszönhető, hogy nem veszett ki ez a faj, melyet 1869-től mar törvény által kiszabott vadászidénnyel védtek. Attól fogva az őz egyre több eredeti élőhelyet „visszafoglalva” mind nagyobb egyedszámban képviseltette magát a faunában, úgyszólván mindenütt elterjedt, kivéve az északi megyéket.
Hogy jelenleg pontosan hány őz van Svédországban, azt senki sem tudja, még megközelítőleg sem nagyon. A becslési jelentés, a hasznosítási terv, vagy a tájegységi kvóta, illetőleg a krotália-kötelezettség ismeretlen fogalom. Egyes források 300-400 ezer közé teszik az őzállomány nagyságát, míg mások szerint a törzsállomány megközelíti az egymilliót. A közép-svédországi tűlevelű erdei biotópokban 40-50 példány él ezer hektáron, míg a sokkal kedvezőbb adottságú déli, mozaikszerűen elhelyezkedő, mezőgazdasági területekkel szabdalt lomberdők jóval többet tartanak el, ezer hektáronként akár 500-at.
A vadászidény betartásán kívüli fontos korlátozás, hogy március 1. es augusztus 20. között nem szabad semmiféle ebet póráz nélkül elengedni, olyan helyen, ahol vad tartózkodhat. Az ország legnagyobb részében viszont az őz október 1-től december 1-ig hajtókutya segítségével is elejthető.
Az őzgazdálkodás egyik legfontosabb kritériuma, hogy a rókaállományt, amennyire csak lehet, vissza kell szorítani. (Svédországban hála Istennek még nincs aranysakál!) A helyi gazdálkodók ezt olyannyira komolyan veszik, hogy ha valakit bakra invitálnak, és esetleg egy elé kerülő rókát lövés nélkül elenged, nem reménykedhet újabb meghívásban… Tény, hogy tavasszal és nyár elején rengeteg gida végzi az éhes ravaszdik gyomrában. Amikor pedig telén túl magas a hó, akkor a felnőtteket szintúgy elpusztítja. A magam részéről úgy vettem észre, hogy a rókaveszélyt, azok kártételét az őzállományban sokkal reálisabban ítélik meg a svédek, mint a magyarok. Persze, tisztelet a kivételnek!
Kemény teleken etetnek, bár a vadtakarmányozás nem kötelező. Főként réti szénát kínálnak, és szárított lombot – rezgőnyárét es kecskefűzét.
Az állomány gondos ápolása természetesen meghozta a gyümölcsét, nem véletlen, hogy a világrekord agancs Svédországból került ki! Őzek elejtésére elsősorban a golyós puskát választják. A hatályos törvény szerint minimálisan 3,2 grammos, osztott köpenyű lövedékkel rendelkező töltény használható, melynél az energia 100 méteren legkevesebb 800 Joule. Erdei hajtásokban viszont igen gyakran valamely sörétesé a főszerep. Itt a kellő (ólom)sörétnagyság mellett – 3,5-4,0 milliméter – oda kell figyelni, hogy nem szabad a 30 méteres lőtávot túllépni. S bármily bámulatos, egyetlen svédet sem láttam eleddig, aki felelőtlenül messzire lődözött volna! Az erdősültebb területek kivételével azonban inkább a golyós puskák kerülnek előtérbe. Utánakereső kutyának minden esetben muszáj „talonban” lennie – akár a gazdáé, akár másé –, sebzés esetére.
A magyarhoz hasonló trófeakultusz nem jellemző a svédekre, némelyek akár aranyérmes agancsú bakok fejét is képesek kint hagyni az erdőn. Az utóbbi években átlagosan körülbelül 105 ezer őzet ejtettek el a skandináv állam területén, melyek húsa fontos és egészséges „népélelmezési cikk”.
Kovács László
Megjelent a Magyar VADÁSZLAP 2020. áprilisi számában.
