Továbbra is vitatott a farkas természetvédelmi státusza Németországban

A német Szövetségi Környezetvédelmi Minisztérium az EU-nak benyújtott jelentésében a farkas állományát „kedvezőnek” minősítette az atlanti, de „ismeretlennek” a kontinentális biogeográfiai régióban. A Német Vadászszövetség (DJV) élesen bírálja ezt az értékelést, szerintük a valós helyzettel teljesen ellentétes.

A DJV szerint a jelentés elavult adatokra (2022/23-as év) épül, miközben azóta három farkasgeneráció is született, Alsó-Szászországban például ma 40 százalékkal több falka él, mint akkor. Brandenburg már teljesen benépesült, az egyik legnagyobb farkassűrűséggel a világon.

A farkaspopulációkat biogeográfiai régiókra osztva próbálják megakadályozni, hogy „kedvező” természetvédelmi státuszt kapjon az állat. A DJV szerint ez szándékos taktika, és ellentétes az EU-s szabályokkal, valamint a legújabb tudományos adatokkal. A legfrissebb, 2025. júniusi ítéletében az Európai Bíróság is kimondta: a természetvédelmi értékelésnek nem közigazgatási határok alapján, hanem az állomány egészét figyelembe véve kell történnie.

A farkas a természetvédelmi irányelv V. függelékében szerepel, mely szerint csak akkor vadászható szabályosan, ha az állomány kedvező természetvédelmi helyzetben van. Ez a minősítés tehát jogi és kezelési szempontból is kulcsfontosságú.

Az Európai Bíróság több ítéletében is megerősítette: a legfrissebb tudományos adatok számítanak, nem az elavult hivatalos jelentések. A DJV ezért felszólítja a hatóságokat, hogy a valóságot tükrözve értékeljék újra a farkasok helyzetét.

Megosztás

További hírek

ASP Somogyban: ismét komoly feladat hárulhat a vadászokra

Afrikai sertéspestis vírusát mutatta ki a Nébih egy Somogy vármegyei, mintegy 1850 hízósertést tartó telepen. A lakócsai kitörés azért is...

Fontos újítás a természetjáróknak: már térképen is láthatók a fokozottan védett területek

Jó hír érkezett a természetjárók, vadászok és természetfotósok számára, a Magyar Természetjáró Szövetség online felületein és a Kéktúra hivatalos mobilalkalmazásában...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.