„Parázsló alkonyat Ózdon”

A 88. ünnepi könyvhét és a 16. gyermekkönyv napok alkalmából június 2-án, délután fél ötkor mutatta be Parázsló alkonyat című novelláskötetét, dr. Molnár Tamás, az ÓMI Városi Könyvtárában.

Parázsló alkonyat (12)

A család, a barátok, a meghívott vendégek és a vadásztársak mellett sok érdeklődő látogatott el az elsőkönyves szerzői ankétra, melyen így több mint nyolcvanan vettek részt. Miskolcról és Karcagról is érkeztek vendégek.

Parázsló alkonyat (11)Molnár Tamás beszélgetőpartnerei Szaka Attila, Ózd város köznevelési- és művelődési referense, illetve a könyv nyelvi lektora, Simonné Rolof Judit voltak. A bemutatón a könyv születésének körülményeivel, a szerző természethez való viszonyával is megismerkedhettek a jelenlévők, emellett ízelítőt kaphattak az erdők-mezők egy-egy hangjának, hangulatának és meglesett pillanatának megörökítéséből is.

Szaka Attila és Keresztfalvi Bence mellett a szerző gyermekei szintén előadtak egy-egy részletet a kötetből, kedvcsinálóként.

Parázsló alkonyat (3)

A több mint egyórás bemutató záróakkordjaként Molnár Tamás olvasta fel a könyvben is megtalálható, egyik kedvenc novelláját, az Ígéret címmel született írást, bizonyos részeknél – talán a nagy meleg miatt is – el-elcsukló hangon…

A bemutatót követően a résztvevők mindegyikét állófogadásra invitálta a szerző, ahol lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre, illetve régi történetek felelevenítésére.

A meghívottak a könyv szereplői között sokan magukra, illetve rokonaikra ismerhetnek egy-egy írás kapcsán. A bemutató, és az azt követő eszmecsere nagyon jó hangulatban telt, a rendezvényen legtovább kitartó vendégek valamivel fél kilenc előtt indultak hazafelé.

Az alábbi linkre kattintva, a vadaszkonyv.hu oldalon keresztül megrendelhető dr. Molnár Tamás könyve.

Megosztás

További hírek

Fordulat az ASP hazai történetében: először jelent meg házi sertésállományban Magyarországon

Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezés fontosságáról az elmúlt években rengeteget hallhattunk. Sokak számára azonban a betegség mindeddig elsősorban a...

Gondosan őrzött genetika, Piet du Toit-tal vadásztam

  A csapat felszerelését szállító öreg Bedford terepjárók porfelhőt hagyva maguk után ütemesen robogtak úticélunk, az Otjisauna vadászfarm felé. A...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.