Vadászati kultúra napja Nógrádban

Az immáron hagyománnyá váló, minden évben megrendezendő vadászkürtös koncert szignáljai szólaltak meg a pünkösdi hétvége bevezetőjeként Mátraszőlősőn, a vadászati hagyományok ápolása és tisztelete jegyében. A  Nógrád Vadászati Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának jeles tagja, Agárdi László és családja szervezésében csodálatos koncerten vehetett részt a nagyérdemű.

Az Országos Magyar Vadászkamara Kürtegyüttes három kiváló művésze, Marek József, Schwarcz Balázs és Hornyák Tibor lelket simogató és vadászszívet megdobogtató kürtszignálok széles repertoárjával varázsolta el a közönséget! A nap meglepetés-vendégelőadója volt Boros Zoltán Arany Ecset-Toll díjas képzőművész volt. Csodás munkáiból hozott el pár szemet gyönyörködtető, élethű alkotást! Előadásában akvarelljei, kréta- és ceruzarajzai, olajfestményei elkészítési munkafolyamatainak sorrendiségébe, művészi mesterfogásaiba engedett bepillantást!

A résztvevők finom szarvaspörkölt elfogyasztásával csillapíthatták éhségüket a házigazda asszonyának remekműve tálalásában. A rendezvény zárszavában Agárdi László méltatta a Zám Zalán tájegységi fővadász  elnökletével vezetett Nógrád Vadászati Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány munkásságát, a vadászati kultúra ápolásának fontosságát, és az értékeinkre, hagyományainkra büszke, és mindazt ápolni szándékozó fiatal generáció minél sürgetőbb befogadtatását a vadásztársadalomba!

A nap zárásaként a vadászkürtös térzene hangjainak kíséretében a Vadászati Alapítvány részéről megfogalmazódtak további jövőt építő, kultúrális célkitűzések.

Pindroch Bálint

Megosztás

További hírek

Afrikai sertéspestis – vaddisznó Magyarországon

75 százalékkal nőtt a vaddisznó-ASP kitörések száma Magyarországon

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis járványügyi helyzete az európai vaddisznóállományban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb éves jelentése szerint 2025-ben...

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.