A ragadozók állományszabályozása gyakran vált ki érzelmi vitákat, miközben egyre több kutatás mutat arra, hogy bizonyos élőhelyeken a természetvédelmi célokat éppen a predátorok tudatos kezelése segítheti. A brit vadászati és természetvédelmi szervezet, a BASC nagyszabású szakirodalmi áttekintése 358 tanulmány eredményeit vizsgálta meg, és arra jutott: a jól megtervezett ragadozógazdálkodás jelentősen hozzájárulhat a veszélyeztetett fajok fennmaradásához.
A vizsgált kutatások Nagy-Britannia és Írország különböző élőhelyein elemezték többek között a róka, a varjúfélék, a menyétfélék, valamint egyes inváziós ragadozók hatását. A zsákmányfajok között főként parti és földön fészkelő madarak, mezőgazdasági területek madarai, apró emlősök és vadászható madárfajok szerepeltek.
Az eredmények szerint a jogszerűen és szakszerűen végzett állományszabályozás számos esetben csökkentette a predációs nyomást és javította a madarak költési sikerét. A vizsgált tanulmányok kevesebb mint öt százaléka számolt be a zsákmányfajokra gyakorolt kedvezőtlen hatásról. A halálos módszerek – elsősorban az elejtés és csapdázás – mellett olyan megoldások is eredményesnek bizonyultak, mint a ragadozókat kizáró kerítések vagy bizonyos esetekben az úgynevezett elterelő etetés.
Talán még érdekesebb, hogy azokban a kutatásokban, amelyek a ragadozógazdálkodással érintett és az érintetlen területeket hasonlították össze, sok esetben éppen a beavatkozás hiánya vezetett magasabb predációhoz és alacsonyabb fióka- vagy utódtúléléshez. Vagyis a „ne avatkozzunk be a természetbe” elve egy ember által jelentősen átalakított tájban nem feltétlenül jelenti automatikusan a természet védelmét.
Ez Magyarországon sem ismeretlen felismerés.
A Hortobágyi Nemzeti Park területén például a hivatásos vadászok feladatai közé tartozik a vadászható szőrmés és szárnyas ragadozók állományának csökkentése a védett és fokozottan védett, földön fészkelő madárfajok érdekében. A dolmányos varjú többek között a túzok, az ugartyúk, a nagy goda vagy a gulipán tojásait és fiókáit veszélyeztetheti, ezért célzott csapdázással is védekeznek ellene.
Hasonló szemlélet jelenik meg a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi gyakorlatában is, ahol a talajon fészkelő madárállományok és az apróvad védelmében a róka, a borz, a dolmányos varjú, a szarka, illetve egyes területeken az aranysakál állományának szabályozása is szerepet kaphat.
A BASC tanulmányának fontos üzenete ugyanakkor az is, hogy nincs minden területre alkalmazható recept. A ragadozók gyérítésének szükségessége és intenzitása függ az élőhelytől, a ragadozó- és zsákmányfajoktól, az állománysűrűségtől, valamint attól is, milyen gyorsan települnek vissza az adott területre a predátorok.
A természetvédelem tehát nem egyszerűsíthető le arra, hogy az emberi beavatkozás jó vagy rossz. Az ember által évszázadok alatt átalakított kultúrtájban sok esetben éppen az aktív élőhelykezelés és a tudatos vadgazdálkodás teremtheti meg egy-egy veszélyeztetett faj fennmaradásának feltételeit.
Ebben pedig – ahogy a brit kutatási összegzés is hangsúlyozza – a vadászok helyismeretének, gyakorlati tapasztalatának és munkájának is komoly természetvédelmi jelentősége lehet.
Forrás: British Association for Shooting and Conservation (BASC) – Predator control and nature recovery: what the evidence tells us
Fotó: 123rf
A ragadozók állományszabályozása gyakran vált ki érzelmi vitákat, miközben egyre több kutatás mutat arra, hogy bizonyos élőhelyeken a természetvédelmi célokat...
Az erdő nappal is tartogat felfedeznivalót, sötétedés után azonban egészen más arcát mutatja. A megszokott látvány helyét átveszik a hangok,...
