A kitartó munka eredménye

0

November 12-én, Vámosatyán, a történetében először tartott dámbika trófeaszemlét a Bockerek Vadásztársaság. A szakadó eső és a szél ellenére meglehetősen sokan tették tiszteletüket az eseményen szakmabeliek, a szakma iránt érdeklődők, kicsik és nagyok egyaránt.

Az idei idény sikeres volt a Bockerek Vadásztársaság számára, hiszen negyvenhárom bikát sikerült elejteni, amelyek agancsának – ha azt a négy csapost, amit ki sem állítottak a mustrán nem nézzük – az átlag tömege 4,35 kilogramm. A pontosabb számokat Oláh Miklóstól, a társaság fővadászától kaptuk. Négy kilogramm alatt tizenkettő, négy és öt kilogramm között tizenhét, öt kilogramm fölött tíz bikát sikerült lőni. Utóbbiak közül kettő haladta meg a hat kilogrammot. A trófeák azonban nem csak tömegre érdekesek, pontozásban négy darab haladta meg a 200 pontot, összesítésben átlag 212 pontot szereztek, és tizennyolc lapát lett aranyérmes. Ezzel együtt nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a megfelelő vadgazdálkodásnak köszönhetően az elejtett dámok korban sem a legfiatalabbak, tizenkét év felettire hat bikát bíráltak, az öt kilogramm fölöttiek mind 11 évnél idősebbek, míg a legidősebb bika tizennégy éves volt.

A jövőre tekintve a társaság folytatja az eddigi kitartó munkát, a mennyiségi tényezők mellett a minőségi mutatók még magasabbra elemélésre fektetve a hangsúlyt.

Forrás: Oláh Csaba

Fotók: Toportyan’s Visual & Photography

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)


*

error: Védett tartalom !!