„Nemkívánatos vendég” – ezen a címen adtunk hírt honlapunkon 2015. március 5-én arról az aranysakálról, amelyet Kiss István ejtett el, a Jármi Sólyom Vadásztársaság nyírparasznyai „szilas” elnevezésű területrészén. Az akkori híradás azért is volt igen fontos, mert korábban a szóban forgó területen és annak környékén sem észlelték a vadászok a toportyánok jelenlétét, s az Országos Vadgazdálkodási Adattár előző évi statisztikája alapján Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csak négy egyedet hoztak terítékre, annak ellenére, hogy az országos teríték meghaladta az 1800-at.
Kiss István két esztendővel ezelőtti terítékfotója újult erővel robbant be a napokban a világháló közösségi médiafelületein. Elsőként a szon.hu „zenésítette meg” a témát, a nagyon beszédes „Hihetetlen, mit terített le a megyében – Felé rohant az állat, ő lőtt, aztán ledöbbent, mi is a zsákmány” címen. Itt meg is állnék egy pillanatra, hiszen egy ilyen szenzációhajhász elnevezésből az fog lecsapódni a szakmát nem ismerő, a vadászathoz nem értő, netalántán állatvédelmi elvekkel szimpatizáló olvasói réteg számára, hogy a vadász nem tudta, mire emel puskát! Ez pedig óriási baj a kutyalövésekkel tarkított hétköznapjainkban, hiszen a vadászati törvény kimondja:
- § (1) Vadászlőfegyverrel és vadászíjjal lövést leadni csak akkor szabad, ha a vadász a vadat kétséget kizárólag felismerte, és a lövéssel mások életét, testi épségét, illetve a vagyonbiztonságot nem veszélyezteti. A lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét.
A cikk szerzője – akinek hangulatkeltő felelősségét ugyancsak meg lehetne birizgálni a témában – az írás vége felé veszi újra elő a bulváros címben megpendített bizonytalanságot:
„– Már az utolsó hajtásnál jártunk, amikor a hajtósor felől szaladt felém egy vad. Azt hittem, hogy róka, s a második lövésre terítékre hoztam – emlékezett vissza Kiss István. – Gyanús volt azonban a lába, a talpa, lefotóztam, s elküldtem a fényképet Sarka Béla elnöknek és Dobai Péternek, a hivatásos vadászunknak. Ők erősítettek meg abban, hogy ez bizony aranysakál. Örök rejtély marad, hogy került a területünkre, hiszen sem előtte, sem utána nem ejtett el senki sem nálunk ilyen vadat.” – idézi a szon.hu az elejtőt, akinek ezen néhány mondatos élménybeszámolója több helyen is kiváló célpontot nyújt a vadászat „jóakarói” számára. Nyilvánvaló, hogy a vadász nem ismerte fel a vadat a lövés eldördülése előtt, s ami még ennél is szomorúbb: telefonos segítségre volt szüksége ahhoz, hogy megbizonyosodjon arról: bizony-bizony nem rókát hozott terítékre…
Ki kicsoda?
Az írás egyébiránt egy élménybeszámoló, amely Kiss Istvánt, mint vadászt mutatja be a szon.hu olvasóinak.
Ahogy azt várni lehetett más szenzációhajhász, bulvár – avagy ha úgy tetszik lájkvadász – portálok is ráleltek a cikkre. Ide tartozik például a NLCafé, ahol a célközönség számára már ilyen mondatokkal mesélték el a történetet: „Azóta is rejtély, hogyan kerülhetett oda a különleges és gyönyörű állat.” Külön kiemelném a cikkük végén szereplő utolsó mondatot, amely jól illusztrálja, hogy mely civil rétegekhez jut el az információ: „Nem láttatok még ilyen vadat? Akkor ismerjétek meg Mucikát, a Budakeszi Vadaspark csodaszép nőstény aranysakálját.”
És, hogy mi miért is írunk erről a jelenségről? Mert lapunk hasábjain már többször felhívtuk a vadásztársak figyelmét, hogy egy-egy átgondolatlan kijelentéssel mennyit árthatunk a vadászat napjainkban igencsak kétes megítélésének. Ezt a felhívást most itt a világhálón is megtesszük. Természetesen itt most nem arra gondolunk, hogy elismert szakemberek tévés nyilatkozataikban „elejtik a trófeákat” (nyilván ez is igen kellemetlen jelenség, hiszen elejteni a vadat szoktuk), hanem arra, hogy a vadászembernek nem csak puskával a kezében kell minden esetben körültekintőnek lennie, hanem ez egyfajta önként vállalt felelősség is (legalábbis annak kellene lennie), amely segíti vadászat pozitív megítélését a civilek körében.
Miért csodálkozunk tehát, hogy az esettel kapcsolatosan ilyen és ehhez hasonló hozzászólások jelennek meg az interneten:
– Eszerint a vadászok találomra pufogtatnak?! Lelövik az állatot, oszt majd később meglátják, mi az?! Szédületes! Nem a minimum lenne-e egy „vizsgához” a fajtaismeret? Leülni, 1-es!
– Ebből is látszik, hogy sokszor azt se tudják, mire lőnek, csak durrogtatnak össze-vissza.
Sajnos, saját magunk generáljuk az ellenzékünket, ahelyett, hogy támogatókat szereznénk az ügyünk mellé! Ez pedig igencsak nemkívánatos…
