Lengyel barátaink immár jubileumi 10. alkalommal tartották meg 2015. november 6.-9. között, ks. Benedykt Gierszewski emlékére évente megrendezett véreb fővizsgát. Szándékosan nem versenyként számolok be az eseményről, hiszen a nyitóvacsorán kihangsúlyozták, ez a rendezvény nem verseny ez ennél sokkal több. Hagyománytisztelet, megemlékezés, nemzetközi kapcsolatépítés, barátkozás, és legfőképp segítség a Hubertusz vadászatok alkalmával megsebzett vad terítékre hozatalában.
A Lengyel Véreb Klub a Szlovák, Cseh, Osztrák egyleteken kívül minden évben meghívja a Magyar Véreb Egylet egy-egy erre érdemes vérebvezetőjét eme magas rangú és csöppet sem egyszerű megmérettetésre, valamint minden résztvevő ország egy bírót delegál.
Hazánkat ebben az évben Takács Árpád, saját tenyésztésű Kaszó győztes kutyájával, Rábaparti Vadász Kronival (Boni) képviselte, engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy elkísérhettem őket bíróként. Kapcsolatépítő szerepben csatlakozott hozzánk Flaisz Szilárd, Kecskés József, Perjás Béla, így alkotva egy igazi csapatot.
Maga a rendezvény a már említett Hubertusz vadászatok idejére van tervezve, ilyenkor egész Lengyelország területén hajtóvadászatok folynak, így szinte garantált, hogy minden kutya munkához jut.
A szombat reggeli megnyitó és sorshúzás után kicsit szomorkodva, de azért bizakodva vonultunk vissza a hotel aulájába, Árpiéknak nem jutott az előző napi sebzésekből. Pár órával később azonban lehetőség adódott, egy hajtásban meglőtt vaddisznó keresésével. Wojciech elnök úr személyesen vezetett minket a helyszínre amit egy rövid autózással el is értünk, majd nagy kalappal kívánt nekünk és rábízott a helyi koordinátorra. Bírótársam Ervín Neuschl Szlovákiából, kiválóan megértette a történteket amit aztán németül elmondott nekünk.
Konda érkezett a lőálláshoz, két vadra ment lövés, vért találtak a beváltásnál, szinte egy nyomon váltottak be a fenyvesbe ezért nem tudni, hogy egy vagy két sebzés történt.
Árpi bejelentkezett a munkára, amit a szokásos elfektetés, lőjel elemzés után, Boni nagy magabiztossággal kezdett. Ez meg is maradt az egész munka során, nagyon jó volt látni a rutinos párost amint lendületesen hiba nélkül követték a keszekusza csapát a fiatal lucosban. Szlovák bírónk is elismerően nyilatkozott a látottakról. Vegyes öreg erdő következett, nagy pajzsika foltokkal, amit szemlátomást szívesen használ a sertevad fekvőhelynek. Az egyik ilyen foltnál a kutya megállt magasan előretartott orral mutatta gazdájának, előttük van a sebzett. Árpi észre is vette a tőlük pár lépésre lapuló beteg vadat, amit jelzett is irányunkba. Erre a süldő kiperdült a sebágyból és elporolt, természetesen engedélyeztük a csatolást. Kis idő múlva föl is hangzott a mély állóra csaholás az öreg fenyves gyönyörű szálfái között. Bírótársammal megbeszéltük a történteket, és engedélyt adtunk a kegyelemlövés mihamarabbi megadására.
Mindenki boldog, és felszabadult volt, terítéken a sebzett. 1150m vezetékmunka, 450m hajsza. A másik lövés nem talált így erre a napra már nem volt több munkánk.
A magyar csapat következő megmérettetése vacsora után kezdődött, amikor is a helyiek dalfesztivált hirdettek. Természetesen itt is megálltuk a helyünket, nagy ováció kísérte egy-egy szép magyar dalunkat.
Az esti bírói értekezleten beszámoltunk a munkákról, és a vasárnapi programot is vázolták. Tíz sebzést és rálövést jelentettek, biztos munkához jut a magyar páros.
Reggel egy előző nap délutáni rálövést kontrolláltunk. Szarvastehénre lőttek 12 es kaliberű gyöngygolyóval, ami a lövésre kivált a rudliból majd később utánuk kanyarodva eltűnt a sűrűben. Semmilyen lőjelet nem találtak, kutyával is keresték, de semmi. Ilyen előjelek után nem könnyű bármit is mondani. Árpiék nagy kedvel próbáltak valami konkrétumot találni, sajnos sikertelenül. Bírótársammal úgy döntöttünk, nem kerestetjük tovább a semmit, visszatérünk a bázisra, hisz a napközben folyó vadászatokon lehetnek még sebzések. Hátha jut valami.
Ebéd után kaptuk is az ukászt, vaddisznósebzés. Indulás!
A rálövés helyén vér, semmi egyéb. 4 órás a csapa, pár száz métert mentek rajta egy lengyel kopóval.
A szokásos ceremónia után Boni lendületesen indult a csapán, amin eleinte gyakran találtunk vércseppeket. Két kilométer után nagyon elfogyott a vér, több száz méterenként volt egy-egy minimális csepp. Aminek persze nagyon örültem, nem feltétlen magam miatt, hanem bírótársam megnyugtatása miatt. Aki egyébként végig nagyon korrekt és profi viselkedést tanúsított. Látszott rajta, tőmelletti ember, nem véletlenül van ott.
Több mint három kilométert mentünk, felváltva öreg és fiatal fenyvesekben, komoly beálló helyeket átszelve, de a süldő még mindig a kondával tartott és meg sem állt egyszer sem. Aztán Árpi jelzi, zsigert talált. Erdei nyiladék, lőállás, kan zsiger. Szerencsétlenségünkre keresztezte a csapa a meglőtt kan csapáját és belsőségeit. Kis pihenő, tanácskozás, majd indulás tovább. Nem volt idő tétlenkedni, hiszen közeledett az este. Kisebb majd nagyobb körök, aztán Boni elindult. Pár száz méterre vércsepp jelezte, az irány jó. A gyönyörű munka egyre nyomasztóbbá vált, hiszen mindenki tudta mindjárt sötét lesz. 4200m után aztán, egy konda vackolt a csapa mellet kidőlt fenyves, kuszaságban. Nem volt mit mérlegelni, csatolásra bíztattuk Árpit. Tudtuk, egy esélyünk van. A tapasztalt kutya, 600 métert kísérte a menekülőket, majd visszajött gazdájához. Vezetéken lekontroláltak még pár száz métert a menekülő nyomból, mielőtt a sötétség hazaküldött volna minket. A siker elmaradt, a gyönyörű vezetékmunka megkoronázatlan maradt. A tisztes helytállás nem volt kérdés, a helyiek és bírótársam elismerő szavai, büszkeséggel töltötte el a magyar csapatot.
A rendezvény során tíz sebzett vad került terítékre, négy kutyának volt díjba sorolható munkája, három első és egy harmadik díj. A három első díjba sorolt munkából az egyiket Árpi és Boni tudhatta magáénak.
Köszönet a Lengyel barátainknak a jól megszervezett rendezvényért, a vendéglátásért, és hogy ott lehettünk!
Gratulálok még egyszer a szép munkákhoz!
Forrás: Bartha Ferenc; Magyar Véreb Egylet
