Agancsvadászok

Találkozni olyan esettel is, amikor drótot feszítenek ki az erdőben, akire ezt rá tudják bizonyítani, az állatkínzásért börtönbüntetést is kaphat., Az engedély nélküli gyűjtés lopásnak minősül, és komoly pénzbüntetést kaphat, aki lebukik.

Négykerekű motorokon járják a bőszénfai szarvasfarm kertjeit. Az agancsokat keresik, pár napja ugyanis már hullatják fejkoronájukat a gímbikák. A jó kondícióban lévő középkorú bikák kezdik meg az agancshullatást, utána következnek az idősebbek, majd a fiatal bikák – mondta Szabó József, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Központjának ágazatvezetője az M1 aktuális csatornán.

Van olyan bika, amelyiknek már nincs agancsa, vagy csak az egyik szára maradt meg. A fejkoronákat a begyűjtés után lemérik, és zárható helyen tárolják. Jelenleg kilójáért 7-8 ezer forintot is fizetnek. A jogszabályok szerint csak a vadászatra jogosultak, vagy az általuk megbízottak gyűjthetik össze az agancsokat, de ez nem riasztja vissza az illegális gyűjtőket.

A tiltott agancsgyűjtés bűncselekménynek számít, lopás. Vadgazdálkodási bírság is kiszabható a vadállomány zavarása miatt, ami 200 ezer forintig terjedhet. Sajnos találkozni olyan esettel is, amikor drótot feszítenek ki az erdőben – magyarázta Nagy János, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Központjának igazgatója. Akire ezt rá tudják bizonyítani, az állatkínzásért börtönbüntetést is kaphat. Az illegális agancsgyűjtők minden évben milliós károkat okoznak országszerte. Az agancshullatás a gímszarvas után a dámokkal folytatódik, és március elején ér véget.

Forrás: hirado.hu

Megosztás

További hírek

Nem minden hús egyforma – miben más a vadhús?

Miközben a közbeszédben egyre többet hallunk a bioélelmiszerekről, a szabadtartásról és az állatjólétről, meglepően kevés szó esik arról, hogy a...

Amikor a vadászok élőhelyet építenek – fogolymentő program indult Lengyelországban

A mezőgazdasági területek biológiai sokféleségének csökkenése ma már egész Európában komoly természetvédelmi kihívást jelent. Az intenzív mezőgazdasági művelés, a táblaszegélyek...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.