Mindjárt kezdődik!

Alig 24 óra választ minket el április 15 –től és kezdetét veszi az idei őzbak vadászati idény. Szarvasféléink trófeás egyedei közül, az őzbak vadászati idénye a leghosszabb a maga 5 és fél hónapjával.

Az őz az egyetlen „trófeás” nagyvadfajunk, amely szinte minden vadászterületen különböző sűrűségben és minőségben bár, de megtalálható. Csongrádtól a Zemplénig és Zalától a Szigetközig minden vadásznak lehetősége nyílhat a vadászatára.

Az április 15. idénykezdetről megoszlanak a vélemények, vannak, akik túl korainak tartják és akadnak, akik pedig még ezt is későinek. Mind két tábor érveket és ellenérveket sorakoztat fel a maga igaza érdekében. Volt idő, amikor még ennél is korábban április 2.-val vette kezdetét az őzbak vadászati idénye, majd ezt változtatták májusra és jó pár éve már annak, hogy újra április közepére tették azt.

A tavaszi őzbakvadászat mellett szól, hogy a mezőgazdasági kultúrák ebben az időszakban még „fejletlenek”, alacsony takarást nyújt, így könnyebb a vadásztatás. Az is igaz, hogy sok vendég pont a magas növényzet hiánya, vagy a kellemes hőmérsékleti viszonyok miatt, – és mert így ér rá – az április, májusi bakvadászatot preferálja jobban. Ilyenkor még a búzából fekvés közben is kilátszik a vad rendszerint és el lehet bírálni. A repce, ami egyre nagyobb területeket hódit meg, annak ellenére, hogy a hazai biodiesel ipar még gyerekcipőben jár, már április közepén a fekvő, a hónap végére, május elejére az álló őzet is elrejti a kíváncsi szemek elől. Betakarításig csak a ki- és beváltó vadra lehet lövést tenni, a repcébe a vad testét „megálmodva”, felelőtlenül tett lövés nagyobb eséllyel vezet sebzéshez, mint sikerhez. Ezért igyekeznek a jogosultak az idény elején terítékre hozni a bak keretnek legalább a felét.

A tavaszi bakvadászat bírálói-, azzal érvelnek, hogy az ilyenkor elejtett vad agancsa, habár kifejlődött, de még színtelen, barkamaradványok lehetnek rajta, egyszóval nem szép, ez utóbbi, mint tudjuk relatív. Az viszont bizonyos, hogy az ekkor kilőtt golyóérett bakok helyére sokszor silányabbak kerülnek (ha elismerjük jelentőséget, ha nem) és ezek fognak örökíteni, nem pedig a bírálati szempontok szerint arra érdemesebbek.

A július végi, augusztusi őzvadászat, a sípra beugró bakokkal tényleg „vadásziasabb”, ha lehet ilyet mondani, mint a tavaszi. Azonban ennek is meg vannak a maga buktatói és előnyei. A hívóeszköz használatával olyan közelre behívhatóak a bakok, hogy akár szabad szemmel is elbírálhatóak, közelebbről, mint mondjuk áprilisban. Sok esetben olyan egyedek is előkerülhetnek, amelyeket addig egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán láttunk a területen. Az is tény hogy ilyenkor már kész, kifent ágvégű, szép színezetű agancsok díszítik a daliák fejét, ami jobban megdobogtathatja a vadászszíveket. Vadgazdálkodási szempontból is előnyösebb, lehet, hisz a selejtek tavaszi kigyomlálásával (amennyiben az idény eleji bakvadászat során az elejtések valóban erre szorítkoznának nem pedig a kapitálisabb egyedekre) többet örökíthetnek a számunkra szimpatikusabb bakok, amelyektől nagyobb gazdasági hasznot remélhetünk a későbbiekben.

Azért a nyári őzbakvadászat sem fenékig tejfel, gondtalan sétagalopp. Az elmúlt nyarak perzselő aszályos időjárása, a frontjaival alaposan beleszól az üzekedés amúgy is hullámzó menetébe. Rapszodikussá válhat, ami a vadásztatást nehezíti, ez komoly negatívum, mivel a vendégeknek egyre kevesebb idejük van a vadászatra, és ha pont olyan időszakban érkeznek a legbiztosabb helyek és bakok is cserbenhagyhatják a kísérőt.

Egyik oldal mellett sem törnék pálcát, mert a helyi területi adottságok, mezőgazdasági kultúrák és vendégkör adja azt a környezetet, amiben a vadászatra jogosultaknak a vadgazdálkodási irányelveket szem előtt tartva kell terítékre hozniuk őzbakjaikat. Ezt tehető gépiesített, igazi „vad termelés” módjára, vagy megpróbálva vadásziasan véghezvinni. Mindegy, hogy április 15-én, vagy augusztus 15-én lobog a máglya és szól a vadászkürt a teríték fölött, ha ahhoz szakmai alapokon és vadászokhoz méltóan vezetett az út.

ZV