A Vadászati Kulturális Egyesület 2016. május 28-án Keszthelyen, a Vadászati Múzeum kertjében és a Festetics Kastélyban rendezte meg 25. jubileumi ünnepségét.
A megnyitón részt vett többek között Marghescu Tamás, a CIC főigazgatója, Sub Imre, a Szlovák Vadászkamara főtitkára, a CIC alelnöke, Dr. Jámbor László, az OMVK elnöke, Pechtol János, az OMVK főtitkára, Prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat- magyarországi Egyetem rektora, a CIC magyarországi delegációjának vezetője, valamint több erdőgazdaság vezérigazgatója is.
Az ünnepségen a Baranya Vadászkürt Együttes köszöntő szignálját követően Szeredy Krisztina művésznő énekelte el a Himnuszt, majd Hock Norbert kürtjátékával kísérve a Vadászhimnuszt. A rendezvényen megjelenteket először Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, az OMVV Zala Megyei Területi Szervezetének elnöke köszöntötte. A rendezvény védnöke, Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára megnyitó beszédében köszöntötte a XVIII. Szarvasbőgő Európa Bajnokság versenyzőit, és méltatta a VKE szerepének jelentőségét, a vadászati kultúra és hagyományápolás érdekében kifejtett tevékenységét. Végül Oláh Csaba, a VKE elnöke tolmácsolta Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az OMVV elnökének köszöntő szavait, majd összegezte az Egyesület 25 éves történetét.
Ezt követően Gulyás Andrea és Oláh Csaba felkötötték a jubileumi szalagot a Magyar Vadászok Zászlójára, majd Oláh Csaba, a VKE elnöke átadta az Egyesület kitűntetéseit.
A Hubertus Kereszt gyémánt fokozatú kitüntetését 2016-ban Dr. Bod Lajos, korábbi Somogy megyei fővadász kapta, aki munkája során mindvégig a vadállomány érdekeit és a vadászati kultúránk megőrzését tartotta szem előtt. Több szakmai könyv társszerzője, a Somogy megyei Almanach szerkesztője, a VKE első kulturális konferenciájának előadója. A vadászat és a vadászati kultúra iránti elkötelezettsége, szakmai hozzáértése, etikus magatartása példaértékű valamennyi vadász számára.
A VKE a Hubertus Kereszt arany fokozatú kitüntetését adományozta Zengő Anettának, a VKE Diana Vadászhölgy Klub Tolna megyei tagjának a vadászati kultúra ápolása érdekében végzett áldozatos, segítőkész munkájáért. A Hubertus Kereszt arany fokozatát érdemelte ki Bősze András, a VKE elnökségnek tagja, a VKE gazdálkodása és hatályos jogszabályoknak megfelelő működése érdekében kifejtett önzetlen szakmai munkájáért. A Hubertus Kereszt arany fokozatát vehette át Szollár András professzionális lőoktató, akinek a neve mára összefonódott a sörétlövéssel. Példát mutat a vadászoknak az egymás iránti kölcsönös megbecsülésből és tiszteletből, áldozatos munkájával sokat tesz a vadászati kultúra és hagyományok ápolása érdekében.
Az Arany Ecset Toll művészeti nagydíjat 2016-ban Szarvas Pongrác érdemelte ki művészi munkája elismerése képen, számos vadászati könyv magas színvonalú illusztrálásáért.
Az Arany Fácán Toll díjat a VKE elnöksége Dr. Zoltán Attilának, a Nimród Vadászújság főszerkesztőjének ítélte, akinek a nevéhez fűződik számos vadászkönyv kiadása, valamint az Erdélyi Nimród és a Nimród Safari Magazin megjelentetése. Szerkesztői munkája mellett a vadászati kultúra fennmaradása és fejlesztése érdekében végzett áldozatos munkájával érdemelte ki e magas rangú elismerést.
Az Arany Túzok Toll életmű díjat Hidvégi Béla világvadász, a keszthelyi Vadászati Múzeum és a soproni Vadászati Gyűjtemény alapítója kapta. Hússzú évek munkája során sokat tett a vadászat társadalmi elfogadtatásáért, gyűjteményein keresztül a jövő generációja nélkülözhetetlen ismereteket szerezhet Földünk flórájáról és faunájáról. Alapítványa ösztöndíjprogramjával segíti a szakirányú felsőfokú képzésben részt vevő fiatalokat, mellyel célja megismertetni a világ vadászható vadfajait, és széles körben elfogadottá tenni a vadászat és vadvédelem ügyét. Munkásságát a Safari Club International a legrangosabb Pantheon Díjjal ismerte el.
A VKE Aranygyűrű kitüntetését Stohl András színművész vehette át, aki a VKE rendezvényein mindig önzetlenül, elkötelezetten segíti az Egyesületet. Számos felkérés, színpadi előadás, forgatás és színészi teendője mellett mi mindig számíthattunk rá.
A megnyitóünnepség után a színpadot a VKE Vadászkürt Egylet tagjai foglalták el, akik vadászkürtös fesztivállal szórakoztatták az érdeklődőket. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a XIII. Bársony István Országos Ifjúsági Prózamondó Verseny, a Vadászati Múzeum emeleti termében pedig a VKE legújabb tagozata, a VKE Solymász Rend tartotta alakuló ülését, melynek vezetésére az elnökség Lóki Györgyöt kérte fel.
A Festetics Kastély Tükörtermében 11 órakor kezdődött a VKE ünnepélyes közgyűlése, melyen az országos küldöttek mellett számos meghívott vendég is részt vett. A közgyűlést követően a megjelentek pezsgős koccintással ünnepelték a jeles alkalmat.
Az ebédet követően a Festetics Kastély kertjében, lovasbemutatóban, majd a Vadászati Múzeum kertjében Lóki György látványos solymászbemutatójában és gímtrófeákban gyönyörködhettek a látogatók. A rendezvényt színesítették vadász és helyi kézművesek termékeinek kínálata.
A Vadászati Múzeumban a VKE Képzőművész Kör tagjainak alkotásait, a VKE 25 éve képekben, valamint a Régmúlt vadászpillanatok című tárlatot nézhették meg a látogatók. A Jubileum alkalmára jelent meg nyomtatott formában a Régmúlt vadászpillanatok című tárlat anyagát tartalmazó, legújabb VKE kiadvány.
Délután 3 órakor vette kezdetét a XVIII. Szarvasbőgő Európa Bajnokság, amelyet Bajdik Péter, az FM Erdészeti és Vadgazdálkodási főosztályának főosztályvezető helyettese nyitott meg hivatalosan. A kontinensviadalon 12 ország, 36 versenyzője mérte össze tudását. A maratoni, több mint három órás verseny a cseh delegáció teljes sikerével zárult: az első három egyéni helyezés mellett ők nyerték meg a csapatversenyt is. A csapatok versenyében második helyen Szlovákia, harmadik helyen pedig Magyarország végzett.
Eredmények:
XIII. Bársony István Országos Ifjúsági Prózamondó Verseny
Általános iskolások:
- Kiss Boglárka Emma (Ady Endre Gimnázium, Debrecen)
- Frenkl Attila Sándor (II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola,
Bátonyterenye)
- Sipos Tamás (Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium)
Középiskolások:
- Tóth Csanád (Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző
Iskola, Szombathely)
- Ragadics Péter (Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola, Szeged)
- Molnár Tamás (Bársony István Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Csongrád)
Csapatverseny:
- Bársony István Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Csongrád
- Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola, Szeged
XVIII. Szarvasbőgő Európa Bajnokság
- Jan Bratník (Csehország), 99 pont
- Lubos Dolezal (Csehország), 93 pont
- Marek Peiker (Csehország), 90 pont, szétbőgésben 34 pont
…
- Czakó Attila (Magyarország), 88 pont
- Kasper Máté (Magyarország), 85 pont
- Búr Zoltán (Magyarország), 82 pont
Csapatverseny:
- Csehország 282 pont
- Szlovákia 261 pont
- Magyarország 255 pont
A XVIII. Szarvasbőgő Európa Bajnokságról részletes tudósítást a Magyar Vadászlap júliusi számában olvashatják majd!
Forrás: VKE













