Amíg a szervezés folyik, ezerszer jut eszünkbe, hogy vajon kell ez nekünk? Rengeteg idő, munka van egy ilyen egynapos rendezvényben is. Viszont amikor látjuk az oda érkező, hasonszőrű kutyás vendégeket, barátokat. Látjuk a szépen dolgozó kutyákat, a díjakkal megrakodott, elégedetten távozó vezetőiket, az előadásokat érdeklődve hallgató vadászokat és teljesen kívülállókat is, akkor azt mondjuk: igen.
Kell ez a rendezvény, kell, hogy minél többen legyenek tisztában azzal, hogy mi egyáltalán a sebzett vad utánkeresése, miért szükséges, miként zajlik, hogyan lehet rá készülni és milyen eredménnyel lehet azt űzni. Igen, a végén aztán mindig odajutunk, hogy jövőre is találkozunk majd, lesz Bárnán 2017-ben is Utánkereső Nyílt Nap.
Idén már harmadszor adott otthon a rendezvénynek Zsóka és Dani a bárnai erdők mélyén elrejtett pazar vadászházukban. Mondhatni hazajárunk már ide, de a hely szépsége, a vadászház színvonala, a kiszolgálás minősége – jó értelemben véve – még mindig meg tud lepni bennünket. Nem lehetett panaszunk az időjárásra sem, már-már túl meleg is lett, amikor a Nap elérte útjának tetejét.
Reggel majd 80-an gyűltünk össze a megnyitón, ahol egyben a sorsolást is megtartottuk. A vércsapa verseny idén is csak egyfajta baráti vetélkedő volt, de hogy az esélyeket kiegyenlítsük kissé, a vérebek – kik mesterei ennek a szakmának – ismét a vadaskerten belül kaptak csapát. A többiek: a tacskók, a vizsla, a kopó, a basset hound és a nyugat szibériai lajka, a kerten kívüli területeken mutathatták be tudományukat. Meglepően jól felkészült volt mindenki, bár akadt olyan eb is, akinél az igazi kereséseken szerzett nagy rutin most épp hátránnyá változott, mint az gyakran megesik mesterséges csapákon már nem dolgozó utánkereső kutyákkal.
Üdítő élmény volt látni, hogy a kutyavezetők fele ezúttal hölgy volt, s nem is akármilyen felkészültséggel érkeztek.
A versenyt egyértelmű fölénnyel és magabiztossággal Szabó Bernadett nyerte Dak pod Karikásom nevű hannoveri véreb kanjával. Gratulálunk neki. Jövőre várjuk vissza, hogy megpróbálja megtartani a vándorserleget.
A verseny végeredménye:
Szabó Bernadett – Dak pod Karikásom nevű hannoveri vérebével
Imrik Beatrix – Wattson nevű basset houndjával
Horváth Csaba – Elke Jamador nevű szálkásszőrű tacskójával
Péntek Olivia – Hagyma nevű szálkásszőrű tacskójával
Andrási Szabina – Loki nevű hannoveri vérebével
Jancsó Júlia – Kara Kitáj O-YA nevű nyugat szibériai lajkájával
Nagy Viktor – Zorka nevű bajor hegyi vérebével
Izeli Róbert – Zselyke-Zsája Sára nevű szálkásszőrű tacskójával
Meleg Jácint – Magdolna-völgyi Csermely nevű erdélyi kopójával
Áprily György – Báró nevű hannoveri vérebével
Ujlaki Gyula – Lekvár nevű hannoveri vérebével
Lónártné Roik Gizella – Parlagi Zsebes Bessy nevű magyar vizslájával
Még egyszer gratulálunk minden részvevőnek! Támogatóinknak pedig köszönjük a rengeteg ajándékot és felajánlást, miáltal rendkívül bőséges jutalomban részesülhetett valamennyi versenyző.
A csapázások után következett a szokásosan finom ebéd: egy tartalmas szarvasgulyás és a rendkívül ízletes fánk formájában. Eközben már készült a következő feladvány. Elméleti és terepi gyakorlatról tehetett tanúbizonyságot, akinek volt mersze hozzá. Néhány pontból álló tesztünk kérdései, melyek sebzésre, utánkeresésre vonatkoztak, helyenként mosolygásra késztették a kitöltőket, pedig azok mind a valóságból lettek merítve. Sajnos van még hová fejlődnünk az utánkeresés terén. Nekünk kutyavezetőknek is, de nem kevésbé a vadászoknak is, hogy munkánkat lehetőleg megkönnyítsék, de legalábbis ne nehezítsék.
Sorra került aztán egy vércsapa fektetésének bemutatása, melyet egy igen fiatal kutyatulajdonos, édesapja segítségével vállalt magára. A csapázást hajsza is követte, melyhez az agárfuttató szerkezetet és Szloboda Istvánt hívtuk segítségül, s végül előkerült az évek során már kissé meggyötört, preparált vadkanunk is, melyet mindenkor nagy élvezettel ugatnak és támadnak kutyáink.
Ezúttal téma volt a vadászíjászat és az íjjal előforduló sebzések is. Még épp elviselhető volt a meleg, amíg bemutatónk tartott. Aztán a vadászházban gyűltünk össze ismét, ahol Szabon Gábor tartott videókkal illusztrált élménybeszámolót, majd
Bozóki Laci bácsi érdekes történeteit hallva Afrikában találhattuk magunkat, s vérebünkkel sebzett bivalyokat “csapázhattunk” a tanzániai sűrűkben…
A vacsora idejére talán már el is fáradtunk kissé, jól esett asztalhoz ülni.
Az eredményhirdetés során idén sem maradt senki üres kézzel. Bőkezű támogatóink gondoskodtak róla, hogy az ajándékcsomagok is emlékezetessé tegyék ezt a hétvégét. Akik nélkül nem tudtuk volna ilyen színvonalon megszervezni az idei nyílt napot:
Bárna -Vad Kft.
OMVK Nógrád megyei Területi Szervezete
OMVK Heves megyei Területi Szervezete
Inter-Mix Kft, a Josera kutyatápok forgalmazója
Weigl Vadászbolt
Gemenc Vadászbolt
Domokos Vadászbolt
Dárius Vadászbolt
KODEKO Kft
Vadászutak Kft
Magyar Vadászlap
Szikrai Borászati Kft
Babits Pincészet – Tolcsva
Bodkő Kft
Járvási György keramikus
Sári József egyéni vállalkozó
Forrás: Utánkeresők Baráti Köre