fbpx

Kilencszeres kupagyőztes a Gyulaj Zrt. lőcsapata

0

Idén kilencedszerre állhatott fel a dobogó legfelső fokára a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. lőcsapata az évenként megrendezésre kerülő, erdőgazdaságok közötti többtusa lőbajnokság záróakkordjának tartott eredményhirdetésen. Az éves összesítésben nagyon szoros hajrával, de idén is – egyedülálló módon; immáron kilencedik alkalommal – nyerte a csapatversenyt a Tolna megyei állami erdőgazdaság csapata. Az izgalmas utolsó, Ravazdon megrendezett forduló eredménye döntötte el az évad végleges csapatversenyét, melyben éves összesítésben a II. helyezett az ÉSZAKERDŐ Zrt., míg a III. helyezett a Gemenc Zrt. lőcsapata lett szintén kiváló eredménnyel.

Betegség miatt a képről hiányzik a csapat egyik oszlopos tagja Bölcskei Gábor, aki lőtudásával számos versenyen járult hozzá a mostani, kilencedik győzelemhez is.

A ravazdi záróverseny, mint az évad egy versenyállomása is hasonló dobogós helyezéseket hozott egyébként. A ravazdi versenynap eredményei alapján aznap a legsikeresebb az ÉSZAKERDŐ Zrt., második helyezett a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt., míg a harmadik helyezett a Gemenc Zrt. csapata lett. Ravazdi versenyt tekintve egyéniben Tóth Péter a Gyulaj Zrt. kerületvezető erdész-vadásza második helyezést ért el.

Egyéni versenyben az éves eredményeket tekintve a következő versenyzők osztozkodtak el az első hat helyen: I. Dobos József (NEFAG Zrt.) II. Györök Lajos (Gemenc Zrt.) 3. Pap Norbert (NEFAG Zrt.) IV. Pongrácz Viktor (Mecsekerdő Zrt.) V. Tóth Péter (Gyulaj Zrt.) VI. Király Attila (Gyulaj Zrt.).

Mutatva a lőbajnokság fontosságát, valamint a tulajdonosi joggyakorló lősportok iránti elkötelezettségét dr. Bitay Márton az FM állami földekért felelős államtitkára – egyben a bajnokság fővédnöke – nyitotta meg és zárta be hivatalosan is a 2016-os évadot, valamint a ravazdi versenynapot. A kiváló eredményekhez szívből gratulálunk, kilencedszerre is!

Forrás: Kovács Tamás

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*