fbpx

A vadgazdálkodás aktuális kérdéseiről tartanak konferenciát a Debreceni Egyetemen

0

Tizennégy ország szakembereinek szervezett nemzetközi vadászati és vadgazdálkodási konferenciát a Debreceni Egyetem, amely november 10. és 12. között zajlik. Hivatásos vadászok, erdészeti dolgozók, a vadgazdálkodás szakemberei, egyetemi oktatók és kutatók egyaránt részt vesznek a háromnapos rendezvényen. Összesen hatvan résztvevő regisztrált a szakmai találkozóra.

Az Európai Unió kelet-közép-európai tagállamai és a balkáni országok folyamatosan bővülő vadászati és vadgazdálkodási együttműködése részeként 2011 óta rendezik meg az International Hunting and Game Management Symposium-ot, amelyek során a vadásztársadalom és a tudományos szféra meghatározó személyiségei cserélnek eszmét a vadászat és vadgazdálkodás aktuális kérdéseiről, szakmai és tudományos vonatkozásairól. 2011 és 2014 között Szerbia, 2015-ben pedig Szlovénia adott otthont a programnak, amelynek rendezési jogát 2016-ban a Debreceni Egyetem nyerte el.

Bartha Elek rektorhelyettes a szimpózium megnyitóján hangsúlyozta, hogy kulturális örökségünk mellett – a vadászat a magyar mitológia egyik alapeleme – a vadászat és vadgazdálkodás fontos gazdasági tényező is az országban, a majdnem 150 éves múltra visszatekintő debreceni agrár-felsőoktatásnak pedig a jövőben is meghatározó képzése.

“A szimpózium témái között a vadgazdálkodás, takarmányozás, génmegőrzés, állatorvosi tudomány egyaránt szerepel. Meggyőződésünk, hogy a programsorozat megrendezése révén hazánk vadászat és vadgazdálkodás terén meglévő hírnevét sikerül öregbítenünk, és a nemzetközi együttműködések bővítése által közelebb hoznunk egymáshoz a szakma és a tudományos szféra meghatározó képviselőit” – fogalmazott Kusza Szilvia szervező, a Debreceni Egyetem Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet munkatársa.

A szakmai találkozón szó lesz többek között az európai őzállomány korának meghatározási módszereiről, az autópályák őzek genetikai állományára gyakorolt hatásáról, a dolmányos varjút városokban fenyegető veszélyekről és a Hortobágyon élő vörösnyakú lúdállomány számának növekedéséről is.

Forrás: Debreceni Egyetem / erdo-mezo.hu

Offroadgumi
Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*