fbpx

Ismét a pilismaróti erdész segítségével mentettek turistát a Vadálló-köveknél

Igazi kirándulóidő volt vasárnap, így sokan mozdultak ki a természetbe – főként a Budai-hegyekbe, és a Pilis-Visegrádi-hegységbe. Ezt a hétvégét azonban egy baleset árnyékolta be, ismét a Vadálló-kövekhez riasztották a Magyar Barlangi Mentőszolgálat embereit vasárnap délután, 14 órakor.

Az elmúlt hónapokban ez már a harmadik ilyen eset volt,  augusztusban 8-án és néhány héttel később is egy-egy erdőjáró került bajba a gyönyörű kirándulóhelyen.

“Szinte harminc méter különbség sem volt a két baleset helyszíne között. A sérült most is a gerincet szegélyező nagyon meredek oldalba zuhant le. Megérkezett a katonai kutató-mentő helikopter, és megpróbált a helyszín fölé berepülni annyira, hogy csörlőn fel lehessen húzni a sérültet a helikopterbe. Ez az erős szél, valamint a terepviszonyok miatt többszöri próbálkozásra sem sikerült. Innen világossá vált, hogy a sérültet a korábbi mentéshez hasonlóan csak földi úton lehet a völgybe szállítani” – olvasható a Magyar Barlangi Mentőszolgálat beszámolójában.

A sérültet végül 16 óra után érték el. “A meredek oldalban egymás után két húzórendszerrel húztuk fel a hordágyat, majd mintegy 30 méter oldalazó szállítás történt kíséréssel és adogatással a gerinc tetejéig – természetesen kötélbiztosítás alkalmazása mellett. Közben teljesen besötétedett” – áll a tudósításban.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat hivatalos honlapján hozzátették: “Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni: barlangi mentőink, az esztergomi hivatásos tűzoltók, a légimentők, az Országos Mentőszolgálat a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat, és a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat valamint a pilismaróti erdész. Összesen 49 fő volt a helyszínen. Minden kézre, összefogásra szükség is volt a mentésen.”

A sérült a mentés során végig eszméletlen állapotban volt, a mentősök kórházba szállították.

Forrás: erdo-mezo.hu/ erdeiprogramok.hu

Megosztás

További hírek

Városba húzódó vad – egyre nagyobb kihívás

Magyarországon egyre több településen okoz problémát a belterületen megjelenő vadállomány. A vaddisznók, őzek és más fajok ma már nemcsak a...

Évadnyitó szakmai konferenciával

Az Országos Agarász Egyesület Évadnyitó Hagyományőrző Vadászati Napot tartott szakmai konferenciával összekötve 2026. március 28-án, Mihályfán. Nyolcadik alkalommal vehettek részt...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések