fbpx

„Zöld szív” – összefogás a koraszülöttekért

„Zöld szív” – ezzel az elnevezéssel szervezett az ÉSZAKERDŐ Zrt. jótékonysági fotókiállítást. A tárlaton a társaság dolgozói által készített képek láthatók a Miskolc Plaza emeletén. A fotók eladásából származó összeget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház munkáját támogató Segíts Élni Alapítvány kapja, amely a koraszülött gyermekeket segíti.


A kiállítás megnyitóján Dr. Sárhegyi Zoltán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke azt mondta: az erdész minden nap templomba megy, az erdő templomába, ahol olyan dolgokkal találkozik, amiket csak a hozzáértő, nyitott szívű ember láthat meg. A pillanat, amit az erdész munkája képvisel, része az örökkévalóságnak. Az örökkévalóságnak egy felemelő pillanata a gyermek születése. Akik abban segítenek, hogy egészséges gyerekek jöjjenek világra, ugyanolyan istenáldotta tevékenységet folytatnak, mint az erdészek.
Az erdészek erdővel ápolt, különleges viszonya tetten érhető minden kiállított képen. Azok az emberek, akik ezeket készítették, nem hivatásos fotósok, hanem erdészek, akik rajongásig szeretik munkájukat, és munkahelyüket, az erdőt. Az erdőt, ami biológiai értelemben a Föld legbonyolultabb és legösszetettebb természeti kincse, amit óvni, védeni,gyarapítani kell – mondta Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője.
A Segíts Élni Alapítványt 24 éve 7 édesanya hozta létre, hogy a koraszülötteknek segíthessenek. 15 éve foglalkoznak koraszülöttek mentésével és szállításával. A befolyt összegekből speciális eszközöket, műszereket és olyan kiegészítőket vásárolnak, melyekkel kényelmesebbé, komfortosabbá tehetik a babák mindennapjait ellátásuk során – ismertette Afonyiné Kaló Tünde, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főnővére.
A Miskolc Plaza-ban 47 képet állítottak ki, ezeket az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai (Bózsó Gyula, Buday Péter, Fehér János, Koroknai József, Mihók István, Molnár Viktor, Váradi Gábor) készítették. A fotók megvásárlására 2017. december 1. és 2018. január 10. között van lehetőség.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Megosztás

További hírek

Ötszáz eurót ért a kézitáskában megbújó töltény

Valószínűleg legközelebb kétszer is át fogja nézni repülés előtt az összes poggyászát az a férfi, aki november 2-án vasárnap este...

Orvvadász rendőrkézen

Belsős füles alapján fogtak orvvadászt nemrég a szerencsi rendőrök – számol be a police.hu. A nyomozás adatai szerint egy vadásztársaság...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések