Gyerekek százai a pálházi Száncsengő Expresszen

Ismét megrendezte az ÉSZAKERDŐ Zrt. és Pálháza Város Önkormányzata a Száncsengő Expressz elnevezésű programot. Csütörtöktől vasárnapig több mint négyszázan utaztak a Pálházi Állami Erdei Vasút szerelvényein. Összesen nyolc járat közlekedett Pálháza és Kőkapu között. Minden alkalommal két feldíszített, zárt kocsi várta a gyerekeket. Természetesen a Mikulás is velük utazott, és a csomagosztás sem maradt el. A szombati napra külön gyerekműsorral is készültek a szervezők. Ez már a hetedik alkalom volt, amikor rendhagyó, Mikulás programmal vártuk az utasokat, és természetesen elsősorban a legkisebbeket – tájékoztatott Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője.

Fotó: Kaló Tamás

Fotók: Kaló Tamás

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Megosztás

További hírek

Vadászható madárfaj Európában – kutatás a vadászat és a madárállományok kapcsolatáról

Új kutatás: önmagában a vadászat nem magyarázza az európai madárállományok csökkenését

Egy új európai kutatás szerint nem mutatható ki statisztikailag szignifikáns kapcsolat aközött, hogy egy madárfaj jogszerűen vadászható-e, illetve hogy állománya...

Gímszarvasok a Cabañeros Nemzeti Parkban a vadászat betiltása után

Mi történik, ha megszűnik a vadászat? – Spanyolországban már keresik a választ

Öt évvel a kereskedelmi és sportvadászat megszüntetése után komoly vita alakult ki a spanyolországi Cabañeros Nemzeti Park gímszarvas- és vaddisznóállományának...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.