2018 – agarász szemmel

0

Januárban ismételten a Zala megyei Mihályfán tartotta meg éves közgyűlését az Országos Agarász Egyesület (OAE). A tradicionális magyar agár megmentésén fáradozó egyesület elnöke, Keresztes János számot adott a megjelentek előtt az elmúlt év mozgalmas történéseiről, eredményeiről.

Elsőnek a nemrég elhunyt „régi nagy agarászok” emléke előtt tisztelegtek. Az elhunyt Szekeres Pálra, az OAE első elnökére, örökös tiszteletbeli elnökre, Szoboszlai Károlyra és Bíró (Hívő) Gergelyre, legendás nagyecsedi agarászokra emlékeztek. Tavaly az egyesület szintén elbúcsúzott dr. Nagy Endréné Berecz Katalintól, Gyenesdiáson.

Ezután az elnök megköszönte az egyesület aktív tagságának azt a sok segítséget, közreműködést, amivel a tavalyi évben is előrevitték közös ügyeinket. A nevezettek közül Szilágyi Csillának és Baranyi Pirosnak Lelbach Gyula „Volt egyszer egy Délvidék” című, társas élet és agarászat a régi Bácskában témájú dekoratív kiadványával köszönte meg kiemelkedő munkájukat.

A korábbi évek programjainál is feszítettebb tempót diktálva az agarászat népszerűsítésében vezetőségünk és tagjaink több, mint húsz országos, vagy megyei jelentőségű eseményen, vadásznapon, rendezvényen vállaltak agárbemutatóval egybekötött fellépést, előadást, ismeretterjesztést.

Terveink szerint tovább bővítettük külföldi kapcsolatainkat, hogy a Kárpát-medencében újra ismertté váljon az agarászat szerepe. Ennek keretében Szlovéniában, Szlovákiában és Romániában is nagy közönségsikert aratva ismertettük a hagyományos vadászati módok közül az egyik legősibbnek tartott agarászat hagyományát.

A nagyközönség előtt kevésbé ismert, de nagy fontosságú háttérmunkákkal próbálunk előrehaladni a vadászati szabályozók megalkotásában és a magyar agár hungarikum kutyafajtánk genetikai értékeinek megőrzésében.

Sikeres pályázati tevékenységünk révén egyesületünk tárgyi és szellemi értékekben is tovább gyarapodott.

Nyertes NEA pályázatunk révén ismét megjelentethettük a brüsszeli „Hungary Hungaricums” kiadvány angol nyelvű, agarászat vonatkozású részét egyesületünk publikálásában.

Ugyancsak pályázati forrásból került beszerzésre egy új műnyúl húzó gép, mely segítségével akár 1200 méteres pálya is lehúzásra kerülhet. Lehetőségünk nyílt a támogatás révén 11 magyar agár DNS alapú genetikai diverzitás vizsgálatának a megrendelésére.

A Hungarikum 2018-as pályázat keretében újabb, az eddigieknél nagyobb léptékű színvonalas agarászati kiadványt jelentet meg egyesületünk hamarosan, valamint 2019 március harmincadikán megrendezzük az évadnyitó agarászat, magyar vadászkutya bemutató és hagyományőrző vadászati napot.

Szintén a Hungarikum pályázat támogatása révén jöhetett létre az OAE honlapja is.

Saját forrásból elkészült és a közgyűlésen bemutattuk egyesületünk új zászlaját, valamint történtek egyéb dologi kiadások is, valamint finanszíroztuk a fenti eszközbeszerzések és programok költségeinek pályázati összeggel nem fedezett részét.

Természetesen a programnak most is részét képezte az agárfuttatás és a közös vacsora, mely alkalmat adott az aktuális kérdések felvetésére és a 2019-re tervezett események ismertetésére.

Szintén 2018. évi eredménye az egyesületi munkának, hogy a Zala Megyei Értéktár Bizottság érdemesnek találta pályázatunkat, hogy az „Agarászat, mint kiemelkedő kulturális, szellemi és közösségi érték” nemzeti értéket felvette a Zala Megyei Értéktárba.

A „Zalaikumok” tanúsító okleveleinek átadására Miklósfai Répafőző Fesztivál keretében ünnepélyes keretek között került sor, ahol a program szerint elsőként Keresztes János OAE elnök vehette át a tanúsítványt Cseresnyés Péter államtitkár, Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, és Konczér Katalin, a Zala Megyei Értéktár Bizottság elnöke részéről.

Ezek az eredmények, sikerek arra ösztönzik az agarászokat, hogy továbbra is kitartással, állhatatossággal, járjanak azon a kitűzött úton, mely értékes agarunk, agarász hagyományaink megőrzését biztosíthatja a jövő nemzedékeinek.

Forrás: OAE / Imrei Ferenc

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*