fbpx

Vándortábor ismét

0

Egyértelműen sikeres a három évvel ezelőtt elindított Vándortábor Program, melynek idén az a célja, hogy 13 ezer gyerek jusson el az erdei, vízi és bringás vándortáborokba, valamint az újonnan induló zarándok táborokba – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a programot beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.

Révész Máriusz ismertetése szerint az idei vándortáborokba január 27-étől lehet jelentkezni. A kormánybiztos ezzel kapcsolatban megjegyezte, a program sikerét az is jelzi, hogy az előző évek tapasztalatai alapján a jelentkezés megnyitását követően a helyek azonnal betelnek. Kiemelte: a táborok egységesen 28 ezer forintba kerülnek, az egyhetes turnusokat vezető pedagógusok pedig 100 ezer forintos díjazásban részesülnek.
A kormánybiztos hangsúlyozta, a vándortáborokat az év legzöldebb hetének is nevezik, mivel nagyon nagy hangsúlyt helyeznek a környezettudatosságra, a szelektív hulladékgyűjtésre, valamint a gyerekek előadásokat hallhatnak a természet- és környezetvédelem fontosságáról. „Ha környezetszerető, környezettudatos társadalmat akarunk építeni, akkor rendkívül fontos, hogy az ember már gyermekkorban ismerje meg és érezze magához közel a természetet” – fogalmazott Révész Máriusz. Hozzátette azt is, idén lesznek olyan vándortáborok, amelyekben itthoni és határon túli gyerekek együtt táboroznak majd. Megjegyezte, a program elindításakor nem számítottak arra, hogy ekkora érdeklődés övezi, és ennyire sikeresek lesznek a vándortáborok.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, az Erdei Vándortáborok kínálata két új helyszínnel bővül, így 2020-ban már kilenc útvonalon járhatják az erdőket a diákok. Idén újdonságként a Vértesben és a Zselicben is lesznek Erdei Vándortáborok a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-Hegyhát és a Zemplén mellett. A túraútvonalak hossza 50 és 91 között változik. A gyerekek a természeti értékek mellett Magyarország kulturális örökségének olyan kincseit láthatják, mint a visegrádi Fellegvár és Salamon-torony, a drégelyi és a regéci vár (a Börzsönyben, illetve a Zemplénben), vagy az Árpád-kori mánfai templom a Mecsekben.
Az államtitkár hangsúlyozta, az Agrárminisztérium célja, hogy a társadalom minél több tagját, különösen a fiatalokat megszólítsa, mert a változó környezetben az erdők fenntartása és gyarapítása mindenki számára fontos ügy. Ezért valamennyi útvonalon lesznek erdei iskolai programok, a szálláshelyeken pedig a tábori könyvtárak kínálatából ismerhetik meg alaposabban a fiatalok az erdők növény- és állatvilágát. Zambó Péter kitért arra is, a vándortáborokban a fenntartható erdőgazdálkodás összekapcsolódik a mindennapi zöld szemlélettel: például a tudatos energia- és vízhasználattal, a műanyag palackok helyett kulacsokba töltött vízzel, vagy a papírzacskóba csomagolt hideg élelemmel. „A vándortáborok ökológiai lábnyoma ezért minimális” – tette hozzá az államtitkár.

af163dc014c5c354493eee61897882ca

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda idén már negyedszer szervez Vándortáborokat, partnerségben az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel (MKTSZ), a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ), valamint a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájával.

A BringásVándorok 2020-ban már 7 útvonalon járhatják be az országot. A korábbiak közül szinte változatlanul marad a Felső-Tisza-vidék, az Őrség, a Déli-Bakony és a Bükk – Aggteleki-hegység, kicsit könnyebb lesz a Cserhát – Dunakanyar útvonal, és nehezebb a vízi-kerékpáros vegyes vándortábor a Körösök völgyében, mert nem lesz csomagszállítás. A gyakorlott biciklistáknak egy nagy, nehéz túrával készülnek, és idén először indulnak bringás vándorok a Gerecse – Vértes – Velencei-tó útvonalon.

A VíziVándorok idén is 7 útvonalon evezhetnek, de a Szigetköz népszerűsége miatt megduplázták az ottani táborokat, a Tokaji útvonalat pedig kiegészítették Felsőbereckivel és Sátoraljaújhellyel. Ezen kívül 90-120 kilométeres túrák várják a gyerekeket a Dunakanyarban, az Alsó-Dunán, Tokaj környékén, a Felső-Tiszán, a Tisza-tavon, a Körösök vidékén.

Idén először indul Zarándok Tábor a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának közreműködésével. A gyerekek Tihanytól Pannonhalmáig mintegy 100 kilométert tesznek meg.

A gyalogos, a kerékpáros és a vízi programhoz is akkreditált pedagógus-továbbképzés társul, amely lehetővé teszi, hogy a kísérő tanárok megfelelő szakmai tudást szerezzenek a túrák szervezéséhez és lebonyolításához. A képzésre január 20-tól jelentkezhetnek a pedagógusok.
Forrás: SEFAG Zrt

 

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*