Rászorulóknak segítettek a „gonosz gyilkosok”

Missouri államban (USA) 1992 óta rendezik meg az Oszd Meg A Zsákmányt programot. Ennek keretében vadászok idén közel 160.000 kilogramm, igen, jól olvasták, majd’ 160 tonna vadhúst adományoztak rászorulóknak. A Missouri-i Természetvédelmi Hatóság szerint ez 6795 szarvasnak felel meg. A Környezetvédelmi Szövetséggel együtt rendezett karitatív eseményben 100 vadhúsfeldolgozó vett részt, ami nem is csoda, hiszen ekkora mennyiség csomagolásához hatalmas kapacitásra van szükség.

A civil kezdeményezést maguk a vadászok kezdték el, látva azt, hogy rengeteg rászorulónak bizony sokat jelenthet az ilyen segítség. Ugyan a fent említett két szövetség már átvette a szervezést, annak a vadászok mai napig mozgatórugói maradtak. A puskaforgatók felajánlhatják a vad részeit, de akár az egész zsákmányt is. Velük, valamint a feldolgozók és külső támogatók segítségével a program kezdete óta már közel 2000 tonna húst osztottak szét ételbankoknak és alapítványoknak.

„A vadhúst a helyi közösségeknek osztjuk szét, ahonnan az származik, így a szükségben lévő szomszédainkat segíthetjük egyből.” – mondta Tyler Schwartze, a program egyik irányítója.

A hamar népszerűvé vált akció mellé mára fotópályázat is társul, amelynek fődíja idén egy les volt.

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések