fbpx

Az élet utat tör magának

0

Hogy az idézetekkel való dobálózást folytassuk: a nemzetközi helyzet fokozódik. Ezt megérzi a vadvilág is világszerte, egyre több és szokatlanabb helyen találkozunk vaddal.  Úgy döntöttünk, hogy készítünk egy körképet, hogy megnézzük mi a helyzet más országokban.

A koronavírus-járvány miatt otthon maradt lakosság után, az elnéptelenedett utcákon, meglepő vendégek jelentek meg. A forgalom megszűnése kedvezett a környéken élő állatoknak, akik sokkal bátrabban merészkednek így egyre beljebb a településekre, elsősorban a könnyen megszerezhető táplálék reményében.
A különböző hírportálokon egyre több olyan felvétel lát napvilágot, ahol szarvasok, mosómedvék, pulykák, vagy akár más állatok is újra birtokba veszik az emberlakta területeket.

Persze attól nem kell tartani, hogy a településeket tömegesen fogják elözönleni a vadon élő állatok, hangsúlyozta Seth Mangle, a chicagoi Lincoln Állatkert városban élő vadállatokkal foglalkozó intézetének igazgatója. A kutató igyekszik hasznosan tölteni a karanténban töltött időt, így kollégáival, a szigorú szabályok betartása mellett folytatja a vadfajok megfigyelését. Elsősorban arra keresi a választ, hogy hogyan változik az egyes egyedek viselkedése a járvány okozta válsághelyzetben. Az előzetes eredmények azt mutatják, hogy az eltérések nem lesznek számottevőek. Talán a rókák és prérifarkasok kicsit távolabb merészkednek búvóhelyüktől, a madarak pedig új területeket fedeznek fel.

Paige Warren, a Massechusetts Amherst Egyetem ökológusa szerint a vándorlást az is kiválthatja, hogy bizonyos helyeken az állatok már hozzászoktak ahhoz, hogy a turisták rendszeresen etetik őket. Most azonban újabb élelemforrás után kénytelenek nézni. Vélhetően ez a helyzet a japán szikaszarvasokkal is, amelyek most, hogy az idegenforgalom megszűnt, egyre beljebb merészkednek. Narában már a metrógállókban is láttak szikát! Ugyanez a helyzet az oaklandi pulykákkal, amelyek már a házak között is otthonosan érzik magukat.

Szarvasrudli Zakopane közepén

(kép: Gazeta Krakowska)

A panamai Smithsonia Trópusi Kutatóintézetének igazgatója, Matt Larsen pedig arról számolt be, hogy mióta hat éve San Felipében él, ez idáig egyszer sem látott mosómedvét a háza melletti tengerparton. A természet magára talál, és jó látni valami szokatlant. – fogalmazott. Barcelona utcáin vaddisznók tűntek fel, de a szinte elnéptelenedett Zakopanéban már egy szarvasrudli is megvetette a lábát.

A fenti esetek ékes bizonyítékai annak, hogy a természet mindig utat tör magának és megleli az újabb lehetőségeket. Rávilágítva arra, hogy az erdő-mező lakói mindig is közöttünk éltek, csak eddig sokszor nem vettük őket észre.

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*