„Amikor dr. Motorcza Gyula elkezdett „házalni”az ötlettel, hogy kellene egy kellene egy nagyszabású magyar seregszemlét, fegyver-, horgász- és vadászati kiállítást szervezni, nem sokan hittek a sikerében. Sőt – mint annyi kezdeményezés embrionális állapotában mintha a fanyalgok tábora nagyobb lett volna. Aztán összefutott Haris Györggyel, aki szintén a Vadcoop Vt. tagja, s mint több sikeres autókiállítás rendezője „igent” mondott a rendezvényre. És beindult a gépezet. Kezdetben jócskán akadozva, küszködve az ellendrukkerekkel, hivatalokkal és a vadászatra egyre inkább jellemző pénztelenséggel. Jó néhányan csak az utolsó pillanatban döbbentek rá, de hiszen ebből még lehet valami…” – Magyar Vadászlap 1992
És lett is valami! 28 évvel ezelőtt, 1992. június 25-28-ig zajlott az első Fegyver- Horgász és Vadász kiállítás, melynek akkor még a Budapest Sportcsarnok adott otthont. A FeHoVa mai napig sokat emlegetett erősségét, az ország vadászainak „összetrombitálását” már akkoriban is megemlítették a vadászati szaksajtóban: „Hihetetlen, kikkel találkozhat az ember! Évtizedek óta nem látott vadásztársak, barátok borultak itt egymás nyakába, akiket egymástól messze választott a sors…”
Az akkori rendezvényen megforduló, napi 10 ezer látogató annyira jól érezte magát, hogy egy évvel az indulás után sem csökkent a kiállítás iránti érdeklődés, egyértelművé vált, hogy a FeHoVa, annak ellenére, hogy akkor még a vadászati irodák és a külföldi cégek távol maradtak, nagyszabású vadászati programmá nőtte ki magát. Pár év alatt (igaz 1995-ben elmaradt) közönségkedvenccé vált. A siker kapcsán a vadászati közéletben egyetértés volt abban, hogy az egyszerű vásárból a rendezvény seregszemléjévé nőtte ki magát. Ez a dinamikus növekedés pedig azóta is jellemző, hiszen 1998-ban a Hungexpo átvette a rendezői szerepet is. A növekedését jól szemlélteti az is, hogy 2002-ben, a kilencedik rendezvény idején a kiállítás kinőtte az F pavilont és átkerült a jóval nagyobb B-be, amelyet méltó módon meg is töltöttek standokkal.
A megalakulása óta számos érdekességnek is házigazdája volt a „vadászok találkozója”, a teljesség igénye nélkül lássuk csak, hogy mire emlékezünk az elmúlt 28 év alatt:
- 2000-ben választották meg első ízben a „Vadászok borát”. A palackok különféle vadfajok emblémáival voltak ellátva, amelyek közül a vízivad kategória volt a legnépszerűbb.
- 2002-ben a kiállításon kezdte meg a Magyar Posta a természetvédelmi kacsás bélyeg árusítását, amely Valaczkai Erzsébet nevéhez fűződik.
- 2005-ben mutatkozott be első alkalommal hazánkban a Holland & Holland fegyvergyár. A puskáik ára igen borsos volt, a legolcsóbb húszas kaliberűé például meghaladta a 70 ezer eurót, míg egy duplagolyósért közel 150 ezret kértek.
- 2007-ben sokakat érdekelt a magyar nyelvű sport-, lovas és vadászsajtó létrejöttének 150 éves évfordulója alkalmából rendezett kiállítás, amelyen – közvetlenül a FeHoVa ünnepélyes megnyitója után – dr. Eötvös Pál, a Magyar Újságíró Szövetség elnöke vágta át a szalagot.
- 2010-ben rendezték meg a HUNGEXPO területén a lovak ünnepét, az úgynevezett EQUIFEST-et, amely keretén belül a G pavilonban egy nagy lovas pályát állítottak fel. Érdekesség, hogy ezen a nem szokványos „porondon” számos vadászati programra is sor került. Ilyen volt például a vadászkutya bemutató, az agárfuttatás, vagy a solymászok gyakorlati prezentációja.
2011-ben került sor első ízben az Afrika Expóra a 25-ös pavilonban, az alábbi szlogennel: Afrika érdekes! Afrika fontos! Afrika sokszínű! Egyedi afrikai tőrök, kések, íjak, ismeretterjesztő könyvek, fotók vására várta a látogatókat. A kiállításon több afrikai ország, a többi között Tunézia mutatta meg arcát. Az emeleten az érdeklődők megtekinthették Széchenyi Zsigmond „Denaturált Afrika” című könyve fotóiból nyílt kiállítást.
A szóban forgó év más szempontból is igen meghatározó volt, ugyanis ekkor kezdte meg a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács a 2021-ben esedékes Vadászati Világkiállítás melletti aláírásgyűjtést. Négy nap alatt a szervezet emberei nagyjából 300 aláírást gyűjtöttek! Az akciónak az apropót az 1971-es világkiállítás 40 éves évfordulója szolgáltatta, amellyel kapcsolatosan az Országos Magyar Vadászkamara külön standot állított. Ezen korabeli relikviákat – fotó-, trófea-, és a bélyegkiállítást – tekinthettek meg az érdeklődők.
A FeHoVa nem csak a rég látott vadászbarátokat hozta újra össze, hanem szakembereket, avagy szervezeteket is. Erre a reinkarnációra jó példa a 2013-as esztendő első napja, amelyen főnixmadárként éledt újjá a 2007-ben megalapított Európai Vadászújságírók Szövetsége megújult névvel, Vadászújságírók Nemzetközi Szövetségeként. Végül 12 európai ország (Németország, Ausztria, Oroszország, Belgium, Finnország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Bulgária, Görögország és Szerbia) 26 képviselője, köztük 7 magyar zsurnaliszta szerepelt a közgyűlésre meghívottak listáján.
A horgászok háza tájáról is vannak természetesen említésre méltó mérföldkövek, hiszen nem mindig sétálhattak az érdeklődők a különféle botok, orsók, és úszók armadája között, nem mindig bódította el az etetőanyagok édeskés illata az arra járókat. Mindenképpen szólni kell például az ezredforduló esztendejéről, amikor a FeHoVa-n megrendezték az első dobóversenyt a pecások számára. A horgászok jelenléte a rendezvényen egyébiránt 2004-ben kezdett felélénkülni, ekkorra már a fontosabb, ágazathoz tartozó cégek többsége is megjelent valamilyen módon a kiállításon. Ez a folyamat 2007-ben odáig fejlődött, hogy a 3000 négyzetméteres C pavilont a pecások „kinőtték”. 2014-ben a horgászat szerelmeseit önálló pavolonban várták a szervezők.
Az utóbbi években egyértelműen a pecás részleg ikonikus szimbóluma lett a 2011-ben bemutatott óriás akvárium. Az „üvegkád” legalább 25 m3-t vizet tartalmazott és különféle édesvízi halakkal volt tele. A közönség szórakoztatása érdekében, volt, hogy búvár úszott az uszonyosok között. Ugyanebben az esztendőben rendezték meg a Halászléfőző versenyt is.
Hosszan lehetne még sorolni a bemutatott és kimaradt esztendők történéseit. Reméljük a program sorozat évről-évre való megújulása miatt még tovább bővülhet a lista, hiszen jó példaként szolgálhatnak a környező országos, hasonló témájú, nagyszabású rendezvényei is. Mint például a németországi Jagd und Hund is, ahol figyelemre méltó, hogy külön pavilont rendeznek be, csak a vadételek bemutatására is. Azt pedig, hogy a 2021-es év milyen újdonságokat tartogat a jágerek számára, mindannyian kíváncsian várjuk, hiszen jövőre ilyenkor már, a korábban említett Vadászati Világkiállítás nem központi programjai is zajlanak majd, illetve már kitűzték február 11-14 között az újabb FeHoVa időpontját is…