Zöldül a Suzuki

A horgászok és a természetvédők körében is népszerű a Suzuki – derült ki a Magyar Suzuki Zrt. mai sajtótájékoztatóján. Az autógyárnak ugyan nincs nagy palettája, mindössze négy típust tart szortimentjében, azonban így is uralja az eladási statisztikákat. Ez azért érdekes adat, mert a 2020-as évben a Suzuki csak hibrid autókat értékesít, s ezzel az ország legnagyobb hibridautó értékesítője. Talán ez az első nagyobb lépés a fenntarthatóság irányába.

A kínált modellek közül jelenleg is piacvezető a Vitara, amely a vadászok körében is népszerű – ahogy ezt tapasztalhatjuk a tájegységi fővadászok körében. Az idei évben eddig több, mint 3600 talált gazdára, s ennek egy része a MOHOSZ tulajdonát képezi.

A természetvédelem, s ezen belül is a Duna-Ipoly Nemzeti Park, új Suzuki Jimnykkel szerelkezett fel, mely típus sajnos nagyon rövid életet élt Magyarországon, s jelenleg már nincs is a kínálatban, azonban a tervek szerint jövőre visszatér kétszemélyes „kisteherautóként”.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a magyarok még mindig szeretik az öreg, import használtautókat, azonban a Suzuki a jövőben szeretné még elérhetőbbé tenni autóit azok számára is, akik eddig az „újautót” nem engedhették meg maguknak.

Megosztás

További hírek

Afrikai sertéspestis – vaddisznó Magyarországon

75 százalékkal nőtt a vaddisznó-ASP kitörések száma Magyarországon

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis járványügyi helyzete az európai vaddisznóállományban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb éves jelentése szerint 2025-ben...

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.