fbpx

Érezhető a gazdasági válság a vendégvadászok számán is

0

Eljött a szeptember, a nagyvadas területeken már hangolnak a bikák. A vadászok és természetjárók egyaránt szívesen ülnek ki, hogy szem- és fültanúi lehessenek a gímszarvasok nászának. Ezzel együtt kezdődik a vadászati főidény is. Míg az előző évek a koronavírus miatt voltak bizonytalanok a vadgazdálkodók számára, addig a mostani idényre való felkészülést a háború nyomában járó gazdasági válság nehezítheti meg.

Dr. Varga Gyula, a SEFAG Zrt. Vadgazdálkodási és turisztikai osztályvezetője is megerősítette, hogy náluk is érezhető a visszafogottság a vendégvadászok részéről. Bár a két évvel ezelőtti világjárvány okozta visszaeséshez képest idén jóval egyszerűbb a vadászvendégekkel kalkulálni, a tavalyi esztendőhöz képest mégis tapasztalható a gazdasági recesszió nyoma. A stabilnak mondható vendégkör azonban továbbra is ellátogat a somogyországi erdőkbe.

A külföldi – főleg németajkú – vendégek dominanciája továbbra is egyértelmű, leginkább ők érdeklődnek a kapitális agancsárok iránt.

A SEFAG Zrt. minden külső tényezőt figyelembe véve úgy számol, hogy terv szerint fog haladni a vadásztatás, és a golyóérett bikák java „gazdára fog találni”.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*