fbpx

Vaddisznó harapott meg egy idős nőt

0

Október 6-án, délután 4 óra után nem sokkal értesítették a rendőrséget egy városban randalírozó vaddisznóról.
Az állat a Regensburghoz közeli Schwandorf településen okozott riadalmat, miután megtámadott egy csapat építőmunkást, akik közül szerencsére senkit sem sebesített meg.

Ezután azonban nem ért véget a sertevad randalírozása, ugyanis a vad berontott egy kertbe, ahol megharapott egy éppen kertészkedő 83 éves nőt. Az áldozat combját érte a harapás, aki súlyos vérveszteséget szenvedett, és kórházba kellett szállítani. Ezután, mire a hatóságok kiérkeztek, a disznó eltűnt.

Egy szemtanú állítólag látta átúszni a Naab-folyón, ami után valószínűsíthetően a közeli erdőben bújt meg, így az illetékeseknek nem sikerült felkutatni az állatot.

A szemtanúk becslései alapján körülbelül 150 kilós vaddisznó nem az első volt a városban. Johann Vornlocher, a helyi vadászegyesület elnöke szerint manapság általános, hogy a vaddisznók a város utcáit róják a nappali órákban. Továbbá az is lehetséges, hogy ezt a példányt egy gombászó ember riasztotta meg, aminek a stresszhatása okozta az agressziót. – számolt be a BR24.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*