Elkezdődött a svéd farkaspopuláció csökkentése

A hatóság engedélyt adott Svédországban a vadászoknak a farkasállomány szabályozására. A felhatalmazás január 2-án lépett életbe, és 75 farkas elejtését engedélyezi a körülbelül 460 egyedből amik a svédországi nagyragadozó állományát képezik.

Anna-Caren Sätherberg illetékes miniszter elmondása szerint jelentősen megnőtt a konfliktusok száma, és a kormány a környezetvédelmi ügynökséggel egyeztetve tervezte meg a létszámapasztást. A vadászat csak az ország legnagyobb állománysűrűséggel rendelkező területeit fogja érinteni, azaz szigetszerűen 12 területet.

A vadászott területek elhelyezkedése / Forrás: SVT

A vadászatellenes szervezetek ágáltak a döntés ellen, mondván, csökkenteni fogja a biodiverzitást. Egyesek állítása szerint a vadászati lobbi helyezett nyomást a politikusokra, akik engedélyezték a vadászatot.

Arra a svéd környezetvédelmi ügynökség is felhívta korábban a figyelmet, hogy a farkasok állományát 300 alá nem javasolt csökkenteni, hogy ne fenyegesse a fajt a beltenyészet veszélye. A vadászat célja sokkal inkább a szigetszerű populációk okozta problémák megszüntetése, nem pedig a faj teljes kiirtása az ország területéről.

Állítások szerint a vadászat első napján már voltak aktivisták, akik a vadászokat követve igyekeztek eltüntetni a hóban a farkasok nyomait, ezzel nehezítve munkájukat.

Megosztás

További hírek

Újabb két sertéstelepen jelent meg az ASP – egyre komolyabb a helyzet a délnyugati országrészben

Alig néhány nappal a lakócsai afrikai sertéspestis-kitörés után újabb két magyarországi házisertés-állományban igazolták az ASP vírusának jelenlétét. Ezúttal Baranya vármegyében,...

ASP Somogyban: ismét komoly feladat hárulhat a vadászokra

Afrikai sertéspestis vírusát mutatta ki a Nébih egy Somogy vármegyei, mintegy 1850 hízósertést tartó telepen. A lakócsai kitörés azért is...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.