fbpx

Törethasználat az erdőn – I. rész

0

Habár mára a mobiltelefonok és az adóvevők segítségével gombnyomásra át tudjuk hidalni a térbeli, az SMS-ekkel pedig akár az időbeli korlátokat is az egymással történő kommunikációban, a múlt század vadászainak nem volt ilyen könnyű dolguk, ha jelezni akartak valamit vadásztársaiknak.

Ennek orvoslására is alakultak ki a a különböző töretjelzések. Persze ezen kívül más funkciója is van a közeli fákról szakított gallyaknak, hagyományaink szerint például a terítéknek is a részét képezik. Ezen felül viszont sokféle egyéb – jóval kevésbé ismert – funkcióval bírhatnak.

A töretekről azért is érdemes bővíteni tudásunkat, mert amellett, hogy a vadászati kultúránk részét képezik, hasznos segítség lehetnek, ha jelezni kell valamit, és éppen térerő hiányában lennénk, vagy ha egy hajtáson nem kapunk élénk színű szalagot, amivel az elugrás helyét jelölhetnénk.

Az első és legfontosabb jelzés a főtöret. Ez egy legalább karhosszúságú gally, aminek egyszerű jelentése, a figyelemfelhívás, hogy az arra járó vadász tudja, a közelben valami fontos körülményre kell odafigyelni. A főtöretet érdemes lekérgezni, hogy feltűnő legyen és egyben megkülönböztethető a szél által letört többi ágtól.

Az irányjelző töretek fele olyan hosszúak mint a főtöret, és a lehántolt, törés felőli részük mutatja az irányt, ahol a jelzés okát érdemes keresni. Ha valahol le kell térni az eddig követett ösvényről, oda a főtörettel együtt érdemes irányjelző töretet is tenni. Ha dús az aljnövényzet, a főtöretet célszerű valahova felakasztani a könnyű észrevehetőség érdekében.

A rálövés helyét jelző töret különösen fontos, ha utánkeresésre van szükség. Ha például este lőttünk rá a vadra, és pontosan tudjuk, hogy az hol állt amikor a lövést tettük, érdemes azonnal jelölni, hogy a nappali fényben is azonosítható legyen a hely. Magát a rálövést jelző töretet nem szükséges meghántani, mégpedig azért nem, mert ezeket a – körülbelül irányjelző töret hosszúságú – gallyat a földbe szúrjuk, hogy az éjszaka folyamán is biztosan a helyén maradjon.

Walter Frevert Vadászati szokások című könyvében megjegyzésként írja, hogy abban az esetben, ha a közelben fekvő sebzett vadat nem akarjuk sebágyából felugrasztani, elmaradhat a töret elhelyezése.

Amennyiben látunk vércsapát, akkor szükséges csapatöretet is elhelyezni. Hímivarú vad esetében a rálövés helyét jelző töret mellett a csapatöret törés felőli iránya jelöli, hogy a vad melyik irányba ugrott el, nőivarú vad esetében pedig a töret ,,lombos” vége mutatja az elugrás irányát. Ahhoz, hogy a jelölés pontos legyen, és biztosan a jó irányba indítsuk az utánkeresőket, a csapatöret mögé keresztbe tegyünk egy kisebb töretet, kvázi “talpat” csinálva a csapatöretnek ezzel jelezve, hogy az merre mutat, illetve hogy hím vagy nőstény vad csapáját jelöli.

Példa: A hímivarú vad balra ugrott el

A fent felsorolt töretek az utánkeresés szempontjából hatalmas előnyt jelentenek, pláne, ha mi magunk valamilyen okból nem tudunk részt venni a keresésben. Emellett például a társasvadászatok végén a vadösszeszedőknek is nagy segítséget tudunk ezekkel nyújtani. (Már amennyiben ők is ismerik az adott töretek jelentését.)

Walter Frevert az alábbi példán keresztül mutatja be a töretek helyes alkalmazását:

Miután a vadász meglőtt egy vaddisznót és az sebzetten elmenekült, megjelöli a rálövés pontos helyét. Ha ezt nem teszi meg, soha többet nem találja meg. Ezt követően elhelyezi a rálövést jelző töretet (félkar hosszúságút, mely nincs hántva), függőlegesen beleszúrva a talajba. Ezután következnek a csapatöretek. Végül keresni kell a közelben egy feltűnőbb helyet, például egy fatörzset, kerítésoszlopot, követ vagy valamilyen tereptárgyat, és arra felakasztani vagy ráhelyezni a hántolt, kar hosszúságú főtöretet. Innentől kezdődően célszerű lerakni az irányjelző töreteket, amelyek az utánkereső számára minden további nélkül nyilvánvalóak lesznek. Az utánkereső bal kezében ugyancsak van néhány töret, mint ahogyan régebben a vadászinasoknál is volt. Ennek célja, hogy az utánkereséskor talált vért, vagy egy nyiladékon lévő kereszteződést jelölni tudjanak. Ez a jelölés azért nagyon fontos, hogy egy esetleges eltévedés vagy megszakítás esetén ismét el lehessen kezdeni az utánkeresést.

 

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*