Padlásbak

Lassan jött az este. Valahonnét a hegy egyik mély völgyéből indult, végigcsordogált a patakmederben, és szétömlött az addig napfényben fürdő hegy lábánál. A gyümölcsfák szürke kabátot húztak magukra, a drótkerítések összeolvadtak a félhomállyal. Valahol messze, a határ mellett egy őz riasztott, és az oldalból távoli reccsenés jelezte, hogy életre kelt az erdő.

Áron felkapta a fejét. Egész nap ez a két hang jelezte számára, hogy vad is mozog a területen. Végigbújta az alsó körzet összes ismert helyét, csúszott a váltókon, leskelődött a dagonyáknál, nyomozott a búzatáblák, napraforgók mentén: eredménytelenül. Friss jelekre nem akadt… a dagonyában a víz tisztán, érintetlenül csillogott , a fák törzsén szétkent sár pergősre és keményre száradt, a gabona melletti nyomok pedig többnaposak voltak. A nap melegen tűzött egész nap. Dél körül jött néhány felhő, de az átmeneti enyhülés után a hőség még inkább fárasztónak tűnt. Vize és elemózsiája elfogyott, hiába töltött e fel az ismételt beírás során a készleteket. Úgy gondolta, hogy az arasznyi kolbász, két szelet kenyér, tábla csokoládé elég lesz a nap maradék részére, mégis, mikor az elágazáshoz ért, és letelepedett a farakás árnyékába, tíz perc alatt az egészet befalta.

A mindennapi munkában megfáradt szervezet nem szokta még meg a naphosszat tartó sétát, hegymászást, bozótjárást, gyomra gyorsan és követelőzően nyelte el a kis zacskó tartalmát, és Áron bizony tudott volna még enni, ha van mit. Összesöpörte a morzsákat – hiába volt erdőn – aztán elkortyolta a maradék vizet, összekulcsolta karjait és hátradőlt. A falu legalább két óra járásra van tőle. Nem is emlékezett, mikor barangolt ennyit a területen. Délelőtt óta csak ment előre, maga sem tudta hova. Egyik csúcs a másik után maradt el mögötte. Nem sietett. Élvezte a cserkelést, lassan, megfontoltan haladt, sokat várt és hallgatózott: mégsem látott semmit. Az őz riasztása és határozott reccsenés volt, ami észhez térítette. Körülötte alaktalan tömeggé álltak össze a fák. Az út kanyarulatát már nem is látt a, és mintha a fák csúcsa pislákolt volna, az első csillagok is felragyogtak felette.

Sóhajtott egyet. Nehezen szedelőzködött össze. Lábai tétován indultak meg a hazafelé vezető úton. Pontosan tudta, merre kell tartania, hol kellene rövidítenie, hogy hamarabb ott hon legyen, ám testének összes izma élénken tiltakozott az újabb hegymászás ellen.

Inkább a hegy dereka mellett körbefutó utat választotta, azon hosszú, ám nem megerőltető meneteléssel elérheti a falut. Otthon már várja a kényelmes ágy, a ciripelő tücskök zenéje mellett elköltött vacsora, és az ezüstös holdfényben kavargó szivarfüst. Ám mindez még messze volt. A puska húzta a vállát, a hátizsák hozzáizzadt a hátához, és monoton lépteinek egyhangú zaja elálmosította.

Az elágazáshoz érve megállt. A patak sustorgása csendesedett kissé, és a völgy fejénél szélesedő kis réten feltűnt előtte a nagyvadetető. A zsúptetős épület körül ezüstös pára úszott. A vízfolyás itt meglassult kissé, egyik ága körülfolyta a nagy építmény egyik lábát, hogy aztán egyesülve a főággal a völgy végi kis vízesésen átbukva, a kimélyült mederben folytassa útját. Áron körbejárta az etetőt. Fellendült az egyik gerendára – combjába égetően hasított bele a fájdalom – majd felhúzta magát, és beszimatolt a padlásra. Tavalyi nyár illata és a széna langyos ölelése hívogatta. Szétnézett. Nem tudott továbbmenni. Feltette a puskát, beljebb tolta, aztán nagy szusszanással felhúzódott a sötét tárolóba. Megkönnyebbülve dobta le a hátizsákot. Kivette a tartalék pulóvert, ráhajtogatta a zsákra, majd a feje alá gyűrte. Lábát befúrta a zizegő széna közé, kezét összekulcsolta mellén és hátradőlt. Hallgatta az éjszakát. Alatta csendesen csobogott tovább a víz. A meleg, szénaszagú homályban meglassult a szívverés, elnehezültek a pillák. Lába megrándult még egyszer, mikor képzeletben biciklire pattant, hogy elkerekezzen valahová messzire, ahol kombájn zakatol, száll a por, tűz a nap és száraz, zizegő fű között bujkálva keres horgászhelyet a csatornaparton egy rövidnadrágos kisgyerek. Elaludt…

Álmából disznóvisítás ébresztette. Felkönyökölt. Hirtelen nem tudta hol van, keze tétován kereste a kapcsolót, de mikor másodszorra markolt a széna közé, magára talált. A lécek között már átszüremlett némi fény. Hajnalodott … Végigaludta az egész éjszakát, mozdulatlanul. Combja ugyan sajgott még, és szomjúság is kínozta. De feje kitisztult, már nem kínozta a fáradtság. Első gondolata az volt, mikor aludt utoljára ilyen jóízűt. A disznók csak ezután következtek.

Lassan hasra fordult. A konda – mint a hangokból vélte – előtte mozoghatott. A komoly, mély röffenések és morgások közé vékony malachang hasított néha, aztán csend lett.

Óvatosan előrébb kúszott, és kilesett a lécek között. Alatta-előtte hatalmas koca körvonalait vélte felfedezni, aki az etető árnyékába húzódva figyelte népes családja játékát. A patak szélén három süldő turkálgatott a hajnali derengésben, körülöttük szétszóródva még két kisebb koca és számtalan kisebb-nagyobb malac zsizsegett.

Áron elmosolyodott. A vastag disznószag betöltötte az egész padlást, és ez, meg a halk röffenések az ébredő falu képét varázsolták a vadász szeme elé. Egyre jobban világosodott. A reggel még messze volt ugyan, de ha Áron lejjebb hajolt, a hegy teteje már kirajzolódott a világosodó égbolt előtt. A disznók lassan, de biztosan távolodtak. Nem gyanítottak semmit.

Áron hátrébb húzódott. Előtúrta a keresőt, begyűrte a pulóvert a hátizsákba, és kirázta a szénát a hajából. Lassan csúszott a padlás nyílásáig és kinézett. A konda balra volt tőle, szétterült az egész patakmederben, és lassan poroszkálva haladt a völgy végében lévő sűrű kökényes felé.

Áron elgondolkodott. A süldők közül kényelmesen lőhetne egyet. Az jobb szélső, kicsit világosabb emse most jól is állna, gondolkodott el, de aztán eszébe jutott a faluig tartó hosszú út, a kötél végén tehetetlenül lógó ernyedt test, és felhagyott a gondolattal, hogy disznót lőjön. Nincs is nála kötél – jutott eszébe és ez végképp eldöntötte a vad sorsát.

Mikor az utolsó sertevad is eltűnt a kanyarban, lemászott. Nem akarta megriasztani őket, mert akkor a vad rohanás a környék más vadjait is elriasztaná, és ő látni szeretett volna még, habár már így is sokat adott ez a reggel. Áttúrta még egyszer a zsákot, mert valami nyomta a hátát, miután felvette, és örömmel vette észre, hogy az egyik belső zseb alján lapul még egy szelet, szétnyomott csokoládé. A csomagolás felirata már olvashatatlanná mázolódott , maga a szelet is alaktalanná nyomorodott a ki tudja mennyi idő alatt , amíg Áront kísérgette magányos sétái alatt, de édes volt, és lágyan olvadt szét a szájában… már csak egy kávé hiányzott . A férfi elégedett volt. Körülötte lassan dalra keltek a madarak, és fent a hegyoldalban barna tömeg mozdult.

Lassan odaemelte a keresőt. Két bika haladt felfelé a szálasban a patakmeder felől. Bizonyára a disznók riaszthatták meg őket. Kecses mozdulatokkal vonultak a gerinc felé, nappali pihenőhelyükre. Áron ismerte azt a helyet, ahol a környék szarvasai meg szoktak feküdni ezen a hegyen, és a bikák pont arra tartottak. Már azon volt, hogy utánuk cserkel, és közelebbről is megszemléli őket, amikor balra tőle, a fenyők között mozdulat kapta meg a szemét. Csak egy villanás volt, mint mikor a száradó ruhát meglebbenti a szél, de mégis felkeltette a figyelmét. Róka surranhatott?

Nem… őz mozgott a kidőlt fák között. Háttal állt, de a tükre és a viselkedése elárulta, hogy bak csipeget ott.

Áron csendben összegyűrte a csokipapírt, és a nadrág oldalzsebébe csúsztatta. Állított kicsit a messzelátón, megkereste a vadat. Keze remegni kezdett, ahogy a lencsék előrajzolták a bak alakját. Jobb száron szépen gyöngyözött, sötét villa, a bal száron hófehér nyárs, és közvetlenül a rózsa felett előmeredő kis ág… Hangosan szuszogott, amíg a vadat figyelte. Szívverése meggyorsult. Az őz lassan csipegetve haladt előtte. Áron meghúzta a hátizsák vállpántját, ellenőrizte a puskát, elindult. A távcsövet mellkasára szorítva lassan leereszkedett a víz mellé, és az egyre mélyülő mederben próbálta lopni a távolságot.

A vad nyugodtan vonult előtte, majd mindinkább felette. A vadász sűrűn távcsövezve, meg-megállva követte. Az agancsot egyre közelebbről tudta szemügyre venni. Bizony, az olyan volt, mint amilyennek távolról vélte: különleges és gyönyörű. Az őz nem sejtett semmit.

A napfény már elöntötte a hegyoldalt, de lent a patak által vájt mélyedésben még szürkeség volt, és nyirkos hideg. A bak egy napsütötte foltra ért, és megállt. Átnedvesedett csuháján megcsillantak a vízcseppek. Áron óvatosan levette nyakából a messzelátót, és lassan, vigyázva feltámasztotta a puskát a patakmeder szélére. A szálkereszt a vad oldalán imbolygott, amikor a férfi eszébe jutott, hogy a puska agya a köveken nyugszik… Gyorsan lekapta fejéről a kalapot, és a puska alá gyűrte. Újra megkereste a bakot. Az közben arrébb lépdelt, és farral a vadász felé fordulva csipegette egy bokor hajtásait.

Áron zihálva figyelte. Ám ahogy minél tovább nézte a felette mozgó vadat, lassan megnyugodott. Szíve zakatolása alábbhagyott, karjai megnyugodtak, és ahogy nézte a táplálkozó őzet, az egymásra zuhanó percek úgy rohantak el mellette, mint a patak, amelynek medrében ácsorgott. Aztán keresztbefordult. Csak állt, és nézett, valahová a messzeségbe, a nagy vadetető felé. Áron ujja lassan meggörbült, miközben meghúzta az elsütőbillentyűt…

Ricza Tamás

Megosztás

További hírek

Hagyományos sörétes vadászlőszerek az ólomsörét uniós korlátozásáról szóló hír illusztrációjaként

Eldőlt az ólomsörét sorsa az Európai Unióban – hét évük maradt a vadászoknak az átállásra

Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában az ólomsörét használatának korlátozásáról szóló rendelet. Az új előírásokat 2033. december 7-től kell alkalmazni....

Karácsonyváró vadász szentmise és vadászkürt-koncert a budavári Mátyás-templomban

Tíz éve szól a vadászkürt advent idején a Mátyás-templomban

Idén tizedik alkalommal rendezik meg a Karácsonyváró vadász szentmisét és koncertet a budavári Mátyás-templomban. Az Országos Magyar Vadászkamara Vadászati Hagyományokat...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.