A vadgazdák számára augusztusban véget ér a „vakáció” és az a bizonyos „nagyüzem” újrakezdődik – vagy nem is volt vége?
A hónap elején a legtöbb alföldi területen tetőfokára hág az őzek násza. Ha őszinték akarunk lenni, akkor a hívás az egyik legszebb módja az őzbak vadászatának, amihez sokrétű ismeretekre van szüksége a kísérővadásznak. Állománykezelés szempontjából erre az időszakra már el kellene ejteni a gombnyársas, örökös közepes bakok jelentős részét, hogy az üzekedésben már ne tudjanak szerepet vállalni. Sajnos pont az ellenkezőjét csináljuk és az érett legszebb bakjainkat szinte még éretlen aganccsal lövetjük le áprilisban. Arról nem is beszélve, hogy sokan hatalmas árengedményekkel értékesítik ezt a kuriózum vadászati módot, ezzel pedig sokat ártanak a piacnak.
A hónap közepén indul a tőkés réce vadászidénye, igaz csak tarlón és a vizektől távolabb. Erre az időszakra érdemes beszerezni az álcázáshoz szükséges eszközöket, mint például a „fekvős leseket”. A csali récék és sípok használatával jobban kihasználhatjuk a ritkuló lehetőségeinket.
Az örvös galambok vadászata olyan passzió lehetne, ami felér egy jobb récehúzással is, de sajnos zömében csak azok ismerik, művelik, akik már kísértek, olasz vagy angol „galambászokat”. A jó felszerelés sokat javít az eredményességen, főként, ha élő, házi galambbal is kiegészítjük. Ehhez a hazai-, avagy külföldi piacokon beszerezhető minden szükséges kellék. Remélem, hogy egyszer ezt a praktikát megkedvelik a hazai vadászaink is, mert bőven van örvös galambunk. A vadászidényének kezdetét nyugodtan visszaállíthatnák augusztus elsejére.
A hónap vége felé érik a napraforgó, és ha nem vigyázunk, akkor a lakott területek balkáni gerléi komoly károkat okozhatnak a szemek kiverésével. Igaz, ez az egyetlen vad által okozott kár, amit várok és éves lőszerfelhasználásom jelentős részét áldozom a „károk” elhárítására.
Ebben az időszakban érdemes elkezdeni a fácáncsaládok nyilvántartását is, amit fontosnak tartok, mert csak így tudok képet kapni a fácánállomány helyzetéről, azaz a szaporulat nagyságáról. Egyszerű napi rutinként végigjárom hajnalban a földutakat, kaszálók, tarlók szélét és feljegyzem a látott csibék számát tyúkonként.
A pillangós sávokat célszerű ebben a hónapban telepíteni, mert kevésbé gyomosodik, mint a tavaszi telepítés. Még akkor is, ha a porba kell vetni, mert egyszer úgyis elkezd esni az eső. Az itatásról és lédús takarmány etetéséről az előző hónaphoz hasonlóan gondoskodni kell.
***
Hol is kezdjem? Annyi minden eszembe jut róla, annyi teendő és élvezendő dolog van ebben a hónapban, hogy talán soha nem lehetne a végére jutni a felsorolásnak, de azért ugorjunk neki!
Kezdjük az „élvezendőkkel”… Ugyebár a hónap első felében még javában tart őzéknél az üzekedés. Hajnalonta, délutánonként (esetleg napközben is) síppal a szánkban, vagy éppen buttolóval a kezünkben találhat minket a természet, amint éppen egy-egy ékköves – akarom mondani: vastagon gyöngyözött – csodáját próbáljuk elcsenni tőle.
Hogyha valaki a keresett „Nagykanját” nem tudta megfogni júniusban, búza mellett, akkor az augusztusi teliholdnál, a szomszédos táblában, a kukoricánál jó eséllyel megteheti azt. És itt át is ugranék egy kicsit az elvégzendő, vagy inkább az elszenvedendő végére eme dolognak. Abban biztosak lehetünk, hogy augusztus hónapban járja a disznó a legjobban a kukoricát, ennek tükrében most kell nagyon odafigyelnünk a vadkárelhárításra. Nem szeretnék újra belemenni a módszerek boncolgatásába – elég volt arról regélni az előző hónap(ok)ban, a lényeg, hogy nagyon figyeljünk oda, mind a kukorica-, mind a napraforgóföldjeinkre.
Következő dolog a BŐGÉS! Ebben a hónapban már legalább minden második gondolatunknak a „Vadászkarácsony” körül kell forognia. Az erdős részeinket, egy-egy jobb vadföldet, szarvas járta legelőket – egyszóval mindent, ahol bőgésben meg szeretnénk fordulni e hónap elejétől (hogy ha már nem kezdtük el korábban) – pihentetni kell. Vadászati tevékenységet nullára redukálni, az ott mozgó embereket szabályozni. Saját bevált módszerem, hogy az erdészeti tevékenységeket is „nullázom” – a nyári ápolásokat, állományneveléseket befejeztetem augusztus elejével, a téli felújító vágásokat pedig legkorábban október közepén kezdem. Mellette a környéken tevékenykedő gombázó, szedergyűjtő népséggel is megbeszélem, hogy hova és mikor mehetnek az erdőre, de szeptemberre ezt is a nulla közelébe kell szorítani – cserébe mondjuk, majd kapnak belsőséget, vagy „pacalt” bőgő bikából (meg vannak érte őrülve, pedig el sem tudom képzelni, hogyan tudják megenni). A lényeg, hogy mindennemű erdőn mozgó emberrel szót kell érteni, tudomásukra kell hozni, hogy a következő időszak a legfontosabb számunkra.
Egy-egy erdei tisztásra, legelőre (a tulajdonossal egyeztetve) kezdjük el a „répázást” vagy valamilyen más lédús takarmány kijuttatását. Sokat fog jelenteni, hogy ha bőgésre lesz 3-4-5-(akármennyi) olyan lesünk, ami előtt délután már időben, hajnalban még virradat után is téblábol a szarvas.
Ezen leseket, egy-egy erdei jobb bőgőhelyet, sózókat, tisztásokat összekötő cserkészútjainkat e hónapban tegyük rendbe, hogy szeptemberben ne kelljen külön zajongnunk vele.
Ami az egyik legfontosabb: kezdjük (vagyis már folytassuk) a szarvasaink figyelgetését. Bikákat is lehetne, de én inkább a tarvadra „esküszök”. Bikáink (már amennyiben jelen vannak a területen az év ezen szakában) még nem stabilak, a bőgés beindultával elmehetnek a világ végére, meg jöhetnek is onnan – ellenben, ha a tarvad-csapatainkat számon tartjuk – tudjuk, hogy hova és mikor jönnek-mennek –, akkor azokkal bőgésben is lehet majd kalkulálni, ugyanis, hogy bika fog melléjük állni, abban biztosak lehetünk. Ezen bekezdés végén le is szögezem, hogy észak-magyarországi viszonylatról beszélek, dunántúli, délebbi részeken – ahol már augusztus közepén, végén „főbőgés-szaga” lehet a dolognak – más a helyzet, ott már e hónap végén stabilan beállt „platzhirschekről” beszélhetünk, amelyekre szeptember elsején hajnalban már lehet is vadászni. Bőgésről hirtelenjében ennyit is, majd jövő hónapban folytatom…
Az előző számban már emlegettem, hogy ha lucernát szeretnénk telepíteni valamely vadföldünkbe, annak most van az ideje (vagy majd tavasszal).
Sózóinkat, dagonyáinkat, itatóhelyeinket tartsuk szem előtt ebben a hónapban is.
Összeállította: Farkas Tibor (apróvad) és Juhász Ferenc (nagyvad)
Megjelent a Magyar VADÁSZLAP 2015. évfolyamában.
