fbpx

Vad-gépjármű ütközés buktatott le egy cigarettacsempészt

Balesetek minden nap történnek. Az azonban semmiképp sem mondható hétköznapinak, amikor egy vaddisznóval való ütközés akadályoz meg bűnözőket illegális tevékenységeik folytatásában. Szeptember 23-án azonban ez is megtörtént a német Szászországban – írja a DJZ.

A szemtanúk vallomása szerint szombaton, kora reggel találták meg a balesetet szenvedett gépjárművet Boxberg és Sprey városok között. Szintén a helyszínen volt a balesetben elpusztult vaddisznó teteme, melyből egyből sejteni lehetett, mi történt. A furcsaság csak az volt, hogy a kocsi sofőrje nem volt sehol.

Ellenben a rendőrök kocsi körül elrejtve találtak három karton cigarettát, majd benézve a csomagtartóba további kartonokra bukkantak. Ez már tulajdonképpen meg is magyarázta, miért hagyhatta el az autó vezetője a helyszínt.

A helyszínelés során kiderült, az autó hamis rendszámtáblákkal közlekedett, az eredeti, lengyel rendszámtáblákat a jármű hátuljában találták meg.

Összesen 500 karton csempészdohányt találtak a rendőrök, körülbelül 26.400 euró értékben.

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések