Az apróvadat adó vadászterületeken – főként az intenzíven gazdálkodóknál – ebben a hónapban nagyüzemi szinten folyik a vadászat, vadásztatás. A hónap időjárása sokszor megnehezíti az életünket és ezzel együtt meg is könnyíti. A ködös időszakok sokat segíthetnek a vadliba-vadászat során, amikor sok esetben önmérsékletet kell tanúsítani és nem szabad kihasználni teljesen a köd által biztosított lehetőségeket. Mi például leállítjuk a vadászatot, ha elérte a vendég a naponta elejthető mennyiséget. Először persze mindenki duzzog, de később már természetesnek veszik, hogy gondolni kell a holnapra és nincs annyi vadliba, ami egyszer el ne fogyna.
A szikes pusztában vadászóknak érdemes fényvisszaverő prizmákat telepíteni, hogy a ködben, sötétben is megtalálják a leshez, gödörhöz vezető utat, mert nagyon kellemetlen eltévedni a vendégvadászokkal.
A fácánvadászatok ekkor javában folynak – már ahol még él fácán – és előfordul, hogy esős, ködös időben kell vadászni, amikor egy alacsonyan szálló kakasra tett lövés valakinek a szeme világába kerülhet. A levadászandó területet előző nap le kell járni. Nemcsak szóban, mert a vadászat vezetőjét érhetik meglepetések és nagyon vicces, amikor a vadászat vezetője a helyszínen „ötletel” és mindenki számára nyilvánvaló, hogy fogalma sincs, merre kellene küldeni a vadászokat.
A nyúlvadászatok előtt mindenképpen érdemes meglámpázni a kiszemelt területet, mert előfordulhat, hogy a hajtás elmegy a nyulak mellett, ha kis területen vadászunk, kevés puskával. Figyelembe kell venni, hogy a tapsifülesek pihenő- és táplálkozóhelyei nem mindig esnek egybe.
Ebben a hónapban kellene a legtöbb őztarvadat lőnünk – mégpedig válogatva. Az nem válogatási alap, hogy lefelé áll a lába és nincs agancs a fején.
A takarmányozást a vad fogyasztása szerint végezzük. Az önetetők alkalmazása sok időt, üzemanyagot takarít meg a számunkra. Halkan jegyzem meg, hogy nem szabad megfeledkezni a só pótlásáról sem.
Ebben az esős, nyálkás, ködös időben a szőrmés ragadozóinknak sem könnyű az élete, mert ilyenkor nehéz pockot, vagy éppenséggel egeret fogni. Ilyenkor nagy keletje van a csalizott csapdáinknak és szép róka, avagy nyest zsákmányra tehetünk szert, ha van időnk az egyéb munkáink mellett. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az aranysakál családokból ilyenkor válnak ki a fiatal hímek – és kezdenek vándorolni –, amikor tapasztalatlanságuk miatt könnyebb elejteni őket. A többi között ezért is a november az egyik legjobb csapdázó időszak.
A hónap vége felé egyre ritkábban, de előfordul, hogy leesik az első hó, és lassan megérkezik a tél.
***
Hűvös, ködös november… Ebben a hónapban lélegzik fel a vadgazda (egy kicsit). Ugyanis, ekkorra már minden mezőgazdasági kultúrnövény betakarításának be kell fejeződni (esetleg még hónap elején lehet kint egy-két tábla kukorica), a vadkárokat kifizettük; a bőgésből, barcogásból származó bevételeinket elkönyveltük, és ha ügyesek voltunk, a kettő különbsége pozitív számot mutat.
Aztán, ha mégsem voltunk elég ügyesek, és még hajszolni kell a forintokat, akkor jöhet a nagyüzemi tarvad-, süldőlövetés, az eladott hajtások, terelések. Bár ez utóbbiakkal (hajtások eladása) már nem ilyenkor kell kapkodni, azok mikéntjét már az év korábbi szakában le kellett fixálni, most már az utolsó „simításokkal”, aztán pedig a „végrehajtással” kell foglalkozni.
De mik is ezek az utolsó simítások, hogyan is zajlik a végrehajtás? Dióhéjban megpróbálom összeszedni őket. Ugyebár első és alapdolog, hogy ismernünk kell a keresett vad (esetünkben disznó, terelésnél egyéb csülköseink – de legfőképpen a gím) nappali beállóhelyét, sőt még annak a mozgásirányát, mozgáskörzetét is. Aztán fontos, jóval a vadászat előtt megkezdeni az intenzív helyhez kötő etetést (legalább 2-3 héttel, „komolyabb” esetben akár több hónappal), ezt lehetőleg minél közelebb a hajtani kívánt sűrűhöz (vagy benne) végezzük. – Ha már az etetésnél tartunk, eltérnék itt egy kicsit a mondandóm eredeti gondolatmenetétől, ebben a hónapban legkésőbb (de az első fagyok beálltával ildomos akár októberben is elkezdeni) neki kell ugranunk (hajtásoktól függetlenül) a téli takarmányozásnak, legyen az szálas, szemes, esetleg lédús takarmány. Egy-egy jó makktermő évnél, enyhén induló teleknél előfordulhat, hogy úgy érezzük, mindez felesleges, így az elsőként kijuttatott takarmányt előbb ellenőrizzük, hogy milyen a fogyasztás, és ahhoz lőjük be a következő adag kihordásának idejét és mennyiségét, ugyanis az sem egészséges, ha hegyekben áll a rothadó/penészedő kukorica a szórón (etetőhelyen), mert az ilyenkor termelődő toxinok fogyasztása nem túl egészséges a vad számára. – Jól elszaladtam a hajtás előkészületétől, úgyhogy térjünk is vissza hozzá. Intenzív helyhez kötő etetésnek a „párjaként” kell kezelni a nyugalmat. Legyen az akár vadászati, vagy egyéb (fakitermelés) dolog, illik egy-egy hajtás előtt legalább tíz nappal lezárni a területet mindennemű ilyesforma tevékenységtől.
Aztán pedig elérkezik a vadászat hete. Azt szoktam volt mondani, hogy a vadászat vezetőjének két napja rámegy a közvetlen előkészületekre egy hajtásnapnál. Néhány nappal a vadászat előtt végig kell járni a lőállásokat, ha netalán új helyet vadászunk, akkor GPS-szel a kezünkben ki kell jelölni a standok pontos helyét, ott jól látható módon (nálam a rikító színű erdészeti jelölőfesték a nyerő) ki kell jelölni a tilos lőirányokat. Másnap, otthon számítógép előtt pontos, mindenki számára érthető térképet kell szerkeszteni, melyen szintén egyértelműen fel kell tüntetni a tilos lőirányokat, a hajtás irányát, a vadászat vezetője, felvezetők, hajtósorvezető nevét, telefonszámát, ha belátható (térképléptékileg) helyen van, akkor a gyülekező, illetve a teríték helyét. Én személy szerint még egy egyoldalas balesetvédelmi okítást is szoktam a térkép mellé csatolni, hadd’ olvasgassa a kolléga a lőállásban álldogálásakor, mondván a szó elszáll…
Aztán eljön a hajtásnap. Az, hogy a vadászat vezetője reggel gyomorideggel, kialvatlanul jelenik meg, az gondolom mindenkinél természetes. A fejünkben megvan a pontos forgatókönyv, aztán csak a segítőinkben, a saját jó elgondolásunkban, az időjárásban, és nem utolsó sorban a jó szerencsében bízhatunk, hogy minden úgy is alakul, ahogyan azt a reggeli eligazításnál tervezzük. Majd, amikor a nap végén, a terítéknél lobogó máglya fényénél átadjuk a boldog elejtőknek a töretet, akkor már egy kicsit mi is kiengedhetünk…
De nézzünk egy kicsit túl a hajtásokon, mi minden történik még az erdőnkben november folyamán… A klasszikus regula, meg az „újkori divat” egy kicsit ellentmond egymásnak vaddisznó-búgásilag. Ugyebár amaz’ szerint most lenne esedékes, emez’ meg azt mondja, hogy felesleges is róla beszélni, hisz egész évben tart. Van igazság itt is, ott is, bár azért nem mennék el a végletekig a disznóink elkorcsosításában, mert úgy gondolom (vagy inkább tapasztalom), hogy azért a kocáink java e hónap végén, esetleg december elején vemhesül, így a novembervégi teliholdnál érdemes bukdácsolni egy-egy kukoricatarló (esetleg jó szóró) körül, ugyanis egy-egy sivalkodó-visítozó kondával való találkozás alkalmával könnyen belecsúszhat ám, hogy életünk kanjával foghatunk kezet…
Muflonéknál (már akinél van) is ebben a hónapban kell lennie a java berregésnek, úgyhogy ne lepődjünk meg, ha egy-egy bégető nyáj környékén hangos puffanásokat, egymásnak rohanó kosokat hallunk/látunk.
Gímjeinknél ebben a hónapban (is) tart a selejtezés (jaj, de csúnya kifejezés) időszaka. Egy-egy fiatal, nem idevaló bikának az elejtése, tarvadjaink ésszerű válogató apasztásának most van a legmegfelelőbb időszaka.
Megjelent a Magyar VADÁSZLAP 2015. évfolyamában
Összeállította: Farkas Tibor (apróvad) és Juhász Ferenc (nagyvad)
