Jubileumi ünnepség

A Vadászati Kulturális Egyesület 2016. május 28-án Keszthelyen, a Vadászati Múzeum kertjében és a Festetics Kastélyban rendezte meg 25. jubileumi ünnepségét.

A megnyitón részt vett többek között Marghescu Tamás, a CIC főigazgatója, Sub Imre, a Szlovák Vadászkamara főtitkára, a CIC alelnöke, Dr. Jámbor László, az OMVK elnöke, Pechtol János, az OMVK főtitkára, Prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat- magyarországi Egyetem rektora, a CIC magyarországi delegációjának vezetője, valamint több erdőgazdaság vezérigazgatója is.

Az ünnepségen a Baranya Vadászkürt Együttes köszöntő szignálját követően Szeredy Krisztina művésznő énekelte el a Himnuszt, majd Hock Norbert kürtjátékával kísérve a Vadászhimnuszt. A rendezvényen megjelenteket először Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, az OMVV Zala Megyei Területi Szervezetének elnöke köszöntötte. A rendezvény védnöke, Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára megnyitó beszédében köszöntötte a XVIII. Szarvasbőgő Európa Bajnokság versenyzőit, és méltatta a VKE szerepének jelentőségét, a vadászati kultúra és hagyományápolás érdekében kifejtett tevékenységét. Végül Oláh Csaba, a VKE elnöke tolmácsolta Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az OMVV elnökének köszöntő szavait, majd összegezte az Egyesület 25 éves történetét.

Ezt követően Gulyás Andrea és Oláh Csaba felkötötték a jubileumi szalagot a Magyar Vadászok Zászlójára, majd Oláh Csaba, a VKE elnöke átadta az Egyesület kitűntetéseit.

A Hubertus Kereszt gyémánt fokozatú kitüntetését 2016-ban Dr. Bod Lajos, korábbi Somogy megyei fővadász kapta, aki munkája során mindvégig a vadállomány érdekeit és a vadászati kultúránk megőrzését tartotta szem előtt. Több szakmai könyv társszerzője, a Somogy megyei Almanach szerkesztője, a VKE első kulturális konferenciájának előadója. A vadászat és a vadászati kultúra iránti elkötelezettsége, szakmai hozzáértése, etikus magatartása példaértékű valamennyi vadász számára.

A VKE a Hubertus Kereszt arany fokozatú kitüntetését adományozta Zengő Anettának, a VKE Diana Vadászhölgy Klub Tolna megyei tagjának a vadászati kultúra ápolása érdekében végzett áldozatos, segítőkész munkájáért. A Hubertus Kereszt arany fokozatát érdemelte ki Bősze András, a VKE elnökségnek tagja, a VKE gazdálkodása és hatályos jogszabályoknak megfelelő működése érdekében kifejtett önzetlen szakmai munkájáért. A Hubertus Kereszt arany fokozatát vehette át Szollár András professzionális lőoktató, akinek a neve mára összefonódott a sörétlövéssel. Példát mutat a vadászoknak az egymás iránti kölcsönös megbecsülésből és tiszteletből, áldozatos munkájával sokat tesz a vadászati kultúra és hagyományok ápolása érdekében.

Az Arany Ecset Toll művészeti nagydíjat 2016-ban Szarvas Pongrác érdemelte ki művészi munkája elismerése képen, számos vadászati könyv magas színvonalú illusztrálásáért.

Az Arany Fácán Toll díjat a VKE elnöksége Dr. Zoltán Attilának, a Nimród Vadászújság főszerkesztőjének ítélte, akinek a nevéhez fűződik számos vadászkönyv kiadása, valamint az Erdélyi Nimród és a Nimród Safari Magazin megjelentetése. Szerkesztői munkája mellett a vadászati kultúra fennmaradása és fejlesztése érdekében végzett áldozatos munkájával érdemelte ki e magas rangú elismerést.

Az Arany Túzok Toll életmű díjat Hidvégi Béla világvadász, a keszthelyi Vadászati Múzeum és a soproni Vadászati Gyűjtemény alapítója kapta. Hússzú évek munkája során sokat tett a vadászat társadalmi elfogadtatásáért, gyűjteményein keresztül a jövő generációja nélkülözhetetlen ismereteket szerezhet Földünk flórájáról és faunájáról. Alapítványa ösztöndíjprogramjával segíti a szakirányú felsőfokú képzésben részt vevő fiatalokat, mellyel célja megismertetni a világ vadászható vadfajait, és széles körben elfogadottá tenni a vadászat és vadvédelem ügyét. Munkásságát a Safari Club International a legrangosabb Pantheon Díjjal ismerte el.

A VKE Aranygyűrű kitüntetését Stohl András színművész vehette át, aki a VKE rendezvényein mindig önzetlenül, elkötelezetten segíti az Egyesületet. Számos felkérés, színpadi előadás, forgatás és színészi teendője mellett mi mindig számíthattunk rá.

A megnyitóünnepség után a színpadot a VKE Vadászkürt Egylet tagjai foglalták el, akik vadászkürtös fesztivállal szórakoztatták az érdeklődőket. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a XIII. Bársony István Országos Ifjúsági Prózamondó Verseny, a Vadászati Múzeum emeleti termében pedig a VKE legújabb tagozata, a VKE Solymász Rend tartotta alakuló ülését, melynek vezetésére az elnökség Lóki Györgyöt kérte fel.

A Festetics Kastély Tükörtermében 11 órakor kezdődött a VKE ünnepélyes közgyűlése, melyen az országos küldöttek mellett számos meghívott vendég is részt vett. A közgyűlést követően a megjelentek pezsgős koccintással ünnepelték a jeles alkalmat.

Az ebédet követően a Festetics Kastély kertjében, lovasbemutatóban, majd a Vadászati Múzeum kertjében Lóki György látványos solymászbemutatójában és gímtrófeákban gyönyörködhettek a látogatók. A rendezvényt színesítették vadász és helyi kézművesek termékeinek kínálata.

A Vadászati Múzeumban a VKE Képzőművész Kör tagjainak alkotásait, a VKE 25 éve képekben, valamint a Régmúlt vadászpillanatok című tárlatot nézhették meg a látogatók. A Jubileum alkalmára jelent meg nyomtatott formában a Régmúlt vadászpillanatok című tárlat anyagát tartalmazó, legújabb VKE kiadvány.

Délután 3 órakor vette kezdetét a XVIII. Szarvasbőgő Európa Bajnokság, amelyet Bajdik Péter, az FM Erdészeti és Vadgazdálkodási főosztályának főosztályvezető helyettese nyitott meg hivatalosan. A kontinensviadalon 12 ország, 36 versenyzője mérte össze tudását. A maratoni, több mint három órás verseny a cseh delegáció teljes sikerével zárult: az első három egyéni helyezés mellett ők nyerték meg a csapatversenyt is. A csapatok versenyében második helyen Szlovákia, harmadik helyen pedig Magyarország végzett.

Eredmények:

XIII. Bársony István Országos Ifjúsági Prózamondó Verseny

Általános iskolások:

  1. Kiss Boglárka Emma (Ady Endre Gimnázium, Debrecen)
  2. Frenkl Attila Sándor (II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola,

Bátonyterenye)

  1. Sipos Tamás (Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium)

Középiskolások:

  1. Tóth Csanád (Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző

Iskola, Szombathely)

  1. Ragadics Péter (Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola, Szeged)
  2. Molnár Tamás (Bársony István Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Csongrád)

Csapatverseny:

  1. Bársony István Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Csongrád
  2. Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola, Szeged

XVIII. Szarvasbőgő Európa Bajnokság

  1. Jan Bratník (Csehország), 99 pont
  2. Lubos Dolezal (Csehország), 93 pont
  3. Marek Peiker (Csehország), 90 pont, szétbőgésben 34 pont

  1. Czakó Attila (Magyarország), 88 pont
  2. Kasper Máté (Magyarország), 85 pont
  3. Búr Zoltán (Magyarország), 82 pont

Csapatverseny:

  1. Csehország 282 pont
  2. Szlovákia 261 pont
  3. Magyarország 255 pont

A XVIII. Szarvasbőgő Európa Bajnokságról részletes tudósítást a Magyar Vadászlap júliusi számában olvashatják majd!

Forrás: VKE

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések