Vadászok lepik el Mátraverebély-Szentkutat

Idén október 26-án rendezik meg az erdészek és vadászok zarándoklatát, a Szent Hubertus búcsút Mátraverebély-Szentkúton, amelynek fontos programjaként a II. Kelet-Cserháti Trófeaszemlét is megtartják. A Hubertus-misét Fejes Antal OFM, a rendház helyettes vezetője celebrálja.

Ebben az évben folytatja útját a tavaly hagyományteremtő szándékkal megrendezett Kelet-Cserháti Trófeaszemle, amelynek idén is a Szent Hubertus ünnepség ad helyet Mátraverebély-Szentkúton, október 26-án. A trófeabemutató a szakavatott közönségnek reggel 9.00 órakor kezdődik. A résztvevők ekkor választják ki az év legszebb dám és gím bikáját, két kategóriában. Ebben az évben először szakmai konferenciát is rendeznek a „Dám szerepe a cserháti nagyvad-gazdálkodásban” címmel a térség vadgazdálkodását irányító szakemberei számára, amely rendezvény kapcsolódik az „Egy a természettel” 2021. évi Nemzetközi Vadászati és Természeti kiállítás előkészületeihez is.

A Szent Hubertus mise 11.00 órától lesz, amelyet Fejes Antal testvér celebrál. Ez a szertatás a vadászat és az egyház közös hagyományait képviseli. A liturgia azt sugározza, hogy tiszteljük a Teremtőt és teremtményeit egyaránt, valamint fogadjuk el a természet rendjét. Szent Hubertusra – a vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentjére nagy tisztelettel tekintenek a mai napig.

A mise során a szent életű püspök áldását kérik a vadászokra, a vadállományra, és a jelenlévő zarándokokra.

A tavalyi évben a mise alatt egy dámbika terítéke díszítette a templomot, amellyel a rendezvény egyediségét, és hangulatát emelték. A szervezők idén is abban bíznak, hogy Szent Hubertus eléjük vezeti a vadat.

A szentkúti szerzetesek a mise keretein belül is Isten igéjét hirdetik. Nem arra hívják fel a figyelmet, hogy a vadász letegye a fegyvert, vagy kolostorba vonuljon. Arra azonban igen, hogy az, aki a maga nemében bizonyos álatokkal szemben az élet ura, elgondolkozzék az élet értelmén, célján, tisztelettel és etikusan bánjon a vaddal. Ezért áldják meg az elejtett szarvast, a vadállományt, és a vadászokat is.

A rendezvény vadászoknak szól, de délutántól a szervezők szívesen fogadnak minden érdeklődőt.

Néhány kép az előző évi trófeaszemléről:Szent Hubertus zarandoklat (2) Szent Hubertus zarandoklat (3) Szent Hubertus zarandoklat (4) Szent Hubertus zarandoklat (5) Szent Hubertus zarandoklat (7) Szent Hubertus zarandoklat (10) Szent Hubertus zarandoklat (11)

 

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések