rupiahtoto
Madárinfluenza már hazánkban is – Vadászlap

Madárinfluenza már hazánkban is

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy Komárom-Esztergom megyei Ács település nagy létszámú pulykát tartó gazdaságában, a hatóság a szükséges intézkedéseket azonnal megtette – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel hétfőn.

A vírus elterjedésének megakadályozása érdekében állami kártalanítás mellett az Ács település melletti gazdaság teljes állományát, 53 500 pulykát távolították el. Az országos főállatorvos az ország teljes területén elrendeli a baromfik zártan tartását. A kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfi termékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók – írták.
A fertőzött állományban nagymértékben megemelkedett az elhullás, továbbá megjelentek a betegségre gyanút keltő klinikai tünetek is. A Nébih laboratóriumi vizsgálatai vasárnap este megerősítették a madárinfluenza jelenlétét. A telep kiürítését – az egészséges állományok védelme és az exportképesség fenntartása érdekében – a hatóság már a gyanú alapján megkezdte. A szakemberek a gazdaság körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.
A már jelenleg is érvényben lévő járványvédelmi előírások értelmében az állatokat a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá. Az alom tárolását szintén úgy kell megoldani, hogy elkerülhető legyen a vadmadarakkal történő érintkezés, lehetőleg fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva – közölték.
A tájékoztatás szerint a H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfi állományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel. A most kimutatott vírustörzs nagyon hasonló ahhoz, ami 2016-ban volt jelen az országban.

Határainkon túli helyzet

Szlovákia

Hazánkon kívül a szomszédos Szlovákiában is megjelent a Lengyelországban már a tavaly év végétől terjedő madárinfluenza – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Regionális Állategészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet (RPVS) közlésére hivatkozva pénteken.

A beszámoló szerint a betegség egy nyitrai járásban lévő település kistenyésztőjének csirkeállományában bukkant fel. Az illetékes felügyelet szerint az elpusztult állatok valószínűleg vadon élő szárnyasoktól fertőződtek meg.
A betegséget azt követően azonosították, hogy egy kistenyésztő bejelentette: 22 darabos állományából 3 állat elpusztult. A kórokozó jelenlétét csütörtökön mutatta ki egy madárinfluenza vizsgálatra szakosodott zólyomi laboratórium, amelynek megállapítása szerint a madárinfluenza erősen fertőző H5N8 altípusáról van szó, ugyanarról, amit már Lengyelországban is kimutattak.
A madárinfluenzával fertőzött és elpusztult egyedeket megsemmisítették, a tenyészetet fertőtlenítették – közölte az RPVS. A fertőzés 3 kilométeres körzetében a betegség további terjedését megelőző intézkedéseket írtak elő, tízkilométeres körzetben pedig megfigyeléseket rendelt el.
Az esettel összefüggésben a szlovák agrártárca rendkívüli óvatosságra intette a tenyésztőket és felszólította őket: tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a tenyészeteikben élő baromfik lehetőleg ne kerüljenek kontaktusba vadon élő szárnyasokkal. Ugyancsak fokozott óvatosságra intett a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ), amely internetes oldalán arról tájékoztatott, hogy bár a madárinfluenza ezen altípusa esetében nagyon alacsony az esély arra, hogy az emberre is átterjedjen, ennek lehetőségét teljesen nem lehet kizárni.

Lengyelország

Mindeközben újabb nyugat-lengyelországi településen is felbukkant, ezúttal egy 6 ezres libatelep állományát kell leölni – közölte a PAP hírügynökséggel a Nagy-lengyelországi vajdaság illetékese, ez már a második ilyen eset a Nagy-lengyelországi vajdaságban az év eleje óta.
December óta a kelet-lengyelországi Lublin környékén is több állományban bukkant fel a vírus, amely miatt eddig összesen több mint 100 ezer szárnyast kellett eltávolítani.
A lengyel állategészségügyi felügyelőség tájékoztatása szerint a vírusnak ez az altípusa a vadon élő és tenyésztett baromfi között gyorsan terjed, emberre viszont nem jelent veszélyt.
A nagy-lengyelországi vajda hétfőn arra hívta fel a térségbeli gazdákat, hogy szigorúan tartsák be az állategészségügyi hatóságok utasításait.
A Dziennik Gazeta Prawna című lengyel gazdasági napilap múlt héten megírta: a fertőzés miatt félő, hogy Lengyelország elveszíti vezető európai pozícióját a baromfihús-kivitelben. 2018-ban Lengyelországban több mint 2,5 millió tonna baromfihúst állítottak elő, ami az európai uniós termelés 16,8 százalékát tette ki, és az ágazat azóta is növekvő tendenciát mutatott.
A lengyelországi baromfihús és tojás importját már leállította Szingapúr, Hongkong, a Dél-afrikai Köztársaság, Japán, Kína, Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek, Ukrajna és Fehéroroszág pedig korlátozásokat vezetett be.

Megosztás

További hírek

Kétezer szarvas sorsa osztja meg Catalina szigetét

Közel száz évvel ezelőtt vadászati céllal telepítették be őket, ma pedig a teljes állomány felszámolására készülnek. A kaliforniai Catalina-szigeten mintegy...

Kevesebb kullancs a legeltetett területeken – de milyen szerepe van ebben a vadnak?

Egy új brit kutatás érdekes összefüggésre világított rá a nagytestű növényevők, a növényzet és a kullancsok mennyisége között. A dél-angliai...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.