Az éjszakai vadászat ténye már önmagában is megosztja a vadászok táborát, az viszont érvek és ellenérvek csatájában is vitathatatlan, hogy eredményes vadkárelhárítás, állományszabályozás, apasztás az éjszakai vadászat nélkül (persze a biztonsági és etikai szabályok, normák betartásával) ma már nehezen elképzelhető. Én sem vagyok a vaddisznók mértéktelen üldözésének híve, de lássuk be, igen kevés olyan terület van az országban, ahol napközben, cserkeléssel is apaszthatjuk a létszámot. A jövő fő vadjának elsősorban a vaddisznót tekintjük, állományával gazdálkodva vadásszunk.
Vaddisznóvadászataim jelentős része éjszakára esett. Ezek többnyire a telihold köré szerveződtek, hisz a látást nem zárhatjuk ki sem az észlelés, sem pedig az elejtés köréből. Május 22., olvasom egy helyt a naplóban, pár sor után szemem előtt pereg a 17 évvel ezelőtti kép:
A napokban elég borongós volt az idő, s lehet, hogy ennek sajátos hangulata csigázta bennem a szenvedélyt úgy, hogy a Vizeserdőt szemeltem ki éjszakai disznólesre. A sűrű és a szálas közé egy száz méter hosszú, kifli alakban húzódó, fejlett kalászos búzatábla ékelődött, mintha csak a vadaknak kínálná magát háborítatlan nyugalmával.
A 2-es lest választottam, a szelet is figyelembe véve, mögöttem egy keskeny, vizes, tocsogós égeres, mely mögött csörgedezett az akkor már gátak közé szabályozott Karasica-vízfolyás, ahogy manapság a térkép jelzi gyerekkorunk patak néven tisztelt vizét. Felhős, borongós időben helyezkedtem el a sokat ígérő környezetben. Magam köré rendeztem a hosszú les kellékeit, és átadtam magam a háborítatlanság illúziójának. A nap lassan, aléltan zuhant a horizont mögé, vöröslő pirosát a felhőkön hagyva, de nem lett teljes a sötétség, mert a hold már a fák koronája felett várta az éjszakát.
Nyolc óra elmúlt, amikor a szakadozott felhőkből, amelyek még a látást sem rontották, szemerkélni kezdett az eső. Felső mellényzsebemből előhúzok egy gumikesztyűt, s a kisujját levágva a puskacsőre húzom, a csonka kesztyű maradékát pedig a távcsőre illesztem. Behúzódom a jobb hátsó sarokba, és ahogy így takargatok, ügyködök, helyezkedem, kipillantok bal felé a takarásból, s látom, amint egy jókora disznó galoppozik srégen keresztbe előttem.
A távcsőről repül a kesztyű, vállnál a puska, már majdnem megérintem a felpeckelt ravaszt (azért sem a felschnellerezett elsütőbillentyűt), de érzem, hogy nem vagyunk együtt, a következő ütemet jónak ítélem, és odalövök. Persze aki ezt csinálta már, az tudja, hogy néhány másodpercről beszélek. A disznó felborul, már nem is látom a combig érő gabonában. Felállok, hú, ez hamar megvolt, gondolom. Lemegyek, kinyitom, hisz még korán van, nem szándékozom még befejezni a mai lest. Lépek át az ülődeszkán, s látom, tolja fel az elejét az imént még biztosan megfekvő disznó. Az oldalról s felülről világító telihold mindezt cseppet sem tapintatosan tálalja szemeim elé. Már rajta is a célkereszt, de mire lőnék, visszazuhan.
Négyszer játszottuk el ezt a ,,disznó fel, megcéloz, visszazuhan” játékot, mire rászánom magam a lemenetelre. Csak nem tűnik el, amíg odaérek! Úgy gondolom, már ott járhatok, ahol az imént még mocorgott. Szinte nappali fény van. Óvatosan elindulok a búzába, mikor úgy öt méterre előttem felugrik a disznó, és mint akinek kutya baja, rohanni kezd, szerencsére nem felém, hanem arra, amerről érkezett. A második vágtaugrásnál felborította a 11,7-es Sako mag. Kihúztam az erdő szélére, feltörtem, és miután az égeres tocsogóban lemostam alaposan a kezeimet, visszaültem a lesre. Ittam egy teát a megboldogult 70kg-os kancsi tiszteletére, és vacsorához fogtam, a nagy izgalmak hatására ugyanis megéheztem.
Még javában faltam a húsvéti sonka maradékát, mikor szemből erős és folyamatos törés rakatta le velem a kenyeret. Nem gondoltam disznónak a hangoskodókat, amint hamarosan láthattam is a szemből kiváltó és a bólyi gazdaság szójatáblái felé vonuló tízegynéhány gím tarvadat.
Jó ideig nem észleltem semmit, amikor egy óra magasságában mozgást vettem észre a keresőmben, és a 7x-es Zeiss már az orrom elé is varázsolta a két disznót. Épp a kanyarban, a kifli közepén, a sűrű melletti árnyékban mozognak. Innen messze, tőlem távolodva vonulnak. Le a lesről! A szelem kitűnő, az égeres és a gabona szélében kétszáz méter óvatos cserkelés, aztán meglátjuk. A körzetben egyedül vagyok, nem lehet gond. Hamarosan egy termetes tölgy tövében távcsövezek, és ekkor látom, hogy nem kettő, hanem hat nagyobb disznó villan ki imitt-amott a búzából. Ahol a pocsolyák miatt alacsonyabb a gabona, számtalan süldő nyüzsög a táblában. A tapasztalt kocák természetesen a sűrű szélében molyoltak.
Száz méterre lehettem a kondától, de lehetőleg süldőt lőttem volna, így óvatosan még feljebb araszoltam, míg csak egy kökényes széléről beláttam egy nagyobb tocsogóhoz, ahol egy tucatnyi disznó randalírozott. A távolság itt sem volt száz alatt, ellenben tiszta célt láttam. Szerencsére ekkor a hold már mögöttem volt, így a takarásban állva nyugodtan célozhattam. A lövésre kavarodás, kiürül a tisztásfolt, ismétlek, és várom a lehetőséget, ami érkezik is szemből, két koca és jó néhány süldő formájában. Nem mozdulok, csak a nagytestű kocákat látom megbízhatóan, s ha nem muszáj, nem lőnék közülük. Pár méterre tőlem érnek a hold által jól megvilágított szálasba, csak úgy tocsog a víz a lábuk alatt, mintha gyorsvonat húzna el mellettem, olyan a hanghatás. Most fordulok, és azzal a lendülettel meglövöm a sort záró süldőt. Több lövésre nincs lehetőségem, ez így is gyorsan lezajlott.
Becaplatok, kihúzom a disznót a lápból, és elindulok az első meglövött felé. Nem számítottam már a búzában disznóra, hiszen rendes riadalmat okozhattam, így annál nagyobb volt a meglepetésem, mikor a közvetlen közelemből megugrott egy valamilyen okból ott feledkezett süldő. Hogy melyikünk lepődött meg jobban, nem tudom, de az biztos, hogy kétszer hibáztam el húsz méteren belül. Azt is megtudom a naplóból, hogy ez alkalommal egy Trabant volt a vadászautóm, és a kakukkszavú virradatra mindhárom jószág a nyitott csomagtartóban utazott velem Békáspusztára, ahol 135 kg súlyban kerültek a hűtőházba. Visszafelé már csak én jöttem, fejemben a szép májusi éjszaka örök emlékével.
