Már kezdtem örülni… sok egyében kívül tudniillik annak, hogy a tavaszi csapadékosabb időjárás kedvez majd a növények gyors fejlődésének, ezért az apróvadas területek „tavaszi rémálma”, a napraforgóvetésekben jelentkező nyúl rágáskár nem lesz olyan jelentős, mint egy szárazabb időben. Nyilvánvaló, ha van a talajban víz, akkor a növény „kinő a nyúl foga alól”, azaz sokkal kevesebb gonddal jár és eredményesebb az ilyen irányú védekezés.
Azután nem sokkal kaptam néhány képet egy alföldi vadásztársaságtól, arról, hogy általánosan hogyan „védekeznek” manapság a területek – legalábbis azok, akik csupán az orruk hegyéig látnak – a nyúl által, a napraforgóban okozott vadkár ellen! Mit mondjak…sokkoló volt!
Azt nem vitatom, hogy ez a „védekezési mód” – mármint a nyúlállomány teljes lelövöldözése, magyarul kiirtása – sokkal eredményesebb, sikeresebb, mint a hagyományos védekezési módok bármelyike! A „védekezés” semmi kétkezi munkával nem jár, sőt! Aki a „végrehajtója”, talán még vadászörömét is leli ebben a „lövészetben”, aminek a következménye az, hogy gyakorlatilag megszűnik a vadkár, nincsen tovább semmilyen hasonló igényű munka, nem panaszkodik a gazda, megszűnik a további konfliktus!
Ha most eltekintünk attól az „apró” és hovatovább (manapság) már jelentéktelen ténytől, hogy az eseti – napraforgóra, dinnyére stb. szóló – idényen kívüli hatósági elejtések engedélyezett mennyisége csupán a töredéke a ténylegesen „fűbe harapottak” számának, akkor a rövidlátó és lusta végrehajtók elégedetten dőlhetnek hátra! Megszüntették a probléma legfontosabb okát: nincsen – vagy csupán jelentéktelen számban fordul elő – a területen a legfőbb gonosz; A NYÚL! Ismerek olyan lepusztított vadászterületet is, ahol a közellenségnek kikiáltott mezei nyúlra a napraforgó és a DINNYE termesztési idejében szó szerint ki volt/ki van adva a teljes kilövési engedély! Ahelyett, hogy a hagyományos, teljesen eredményes, de nagyon sok munkával járó, macerás „régimódi védekezést” választanák az illetékesek, inkább a kényelmesebb, felelőtlenebb és ostobább megoldás mellett döntenek – sajnos – egyre többen!
Néhány alapvető dolgot azonban ezek a „pallón járó, tehetséges vadgazdák” elfelejtenek, amit – úgy gondolom – nem árt, ha a – legteljesebb jóindulattal – a figyelmükbe ajánlok!
- A vegetációs időben – főleg a DINNYÉBEN! – elpusztított nyulak zömében anyanyulak, amelyek – szaporulatukkal együtt – ősszel a hasznosítás idején nagyon fognak hiányozni! Az élő és a lőtt nyúl ára az „egekben” volt és lesz is, sokkal nagyobb az állományban az ilyen módon a védekezéssel okozott kár, mint a hagyományos védekezés teljes költsége!
- Ugyan miből fogja pótolni a „Fiatal, Tehetséges és Szakmailag is Erősen Felkészült” vadásztársasági vezetés a nyúlból tervezett, de hiányzó bevételt? Hiszen az őzet – már az előző években – sikeresen leamortizálták… Vadfácán – ami még itt-ott előfordul kell a Tekintetes Tagság – állandó és magas szintű – vadászati igényeinek kielégítéséhez. Más bevételt hozó vadfaj nem lévén, marad a tagdíj emelgetése (ameddig a birkatürelmű „plebs” eltűri…) és a „szokásos megoldások” állandósítása: a „papírvadőr”, az élőhely és a vadállomány fejlesztési kiadások teljes visszafogása, a tényleges vadgazdákodási munkavégzés helyett mindenféle – annak titulált – álmegoldások bevezetése, valamint az – általában hozzá nem értő és csendben figyelő Tagság – hangadóinak lekenyerezése és az aduász előhúzása: a ”dobozos fácán”!
- Azt szokták mondani, hogy „messziről jött ember azt mond, amit akar”… Pontosan ezért ajánlom mindenki szíves figyelmébe a konyári módszert, ahol már évek óta 4000 hektárnál kisebb területen, az EZER (!) darab nyúl éves hasznosítása a kiinduló pont! Úgy, hogy NEM LÉTEZIK NYÚL ÁLTALI VADKÁR! Ezt még egyszer leírom: NINCSEN AGYONLŐTT NYÚL ÉS NINCSEN VADKÁR SEM! Azt csak szerényen teszem hozzá, hogy valami hasonlót mi is itt – Gerendáson – majd húsz éven keresztül a gyakorlatban, ugyanígy megvalósítottunk…
Nos! Ilyen is volt, de ez – ahogy mondani szokták – Gerendáson már történelem!
