Az első ütést az oldalába kapta. Megtántorodott tőle, kissé meg is szédült. Olyan erő volt benne, amekkorát idáig még nem tapasztalt. Ezidáig mindig ő adott, soha nem kapott. Rögtön jött a következő, kisvártatva érkezett a másik is… Szemei elé ködfátyol úszott és ismételten úgy érezte, hogy forog vele a világ. Ám nem adta fel. Csülkeit a talajba vágta, nyakát megfeszítette és támadott. Most számára jött ki a lépés. Hatalmas csapást vitt be ellenfelének, s aztán még egyet, majd még egyet. Szeme sarkából megpillantotta a bokrok között álldogáló teheneket. Ez arra ösztönözte, hogy még vehemensebben rohamozzon. A kis tisztás talaját egyre jobban felszaggatták. Hangos koppanások, elfojtott nyögések verték fel az erdő csendjét…
Úgy érezte, nyerésre áll. Kihívója mintha fáradna. Most! Most kell még egy utolsó, mindent elsöprő roham!
Kissé meghátrált és várta, hogy az ismeretlen újra támadást indítson. Vére forrt az indulattól, hiszen a lengedező szellő felé sodorta a tisztás szélén legelésző tehenek kihívó illatát. Küzdeni kell!
Újra rohamra indult. Ám az ellenséges nyakat mintha acélból öntötték volna. Meg sem tántorodott a hatalmas ütéstől. Könnyed fejmozdulattal elcsúsztatta a csapás lendületét, majd újult erővel indult revansot venni.
Ez nem lehet… a tizenhatos kétségbeesetten próbált lábainak kapaszkodót találni. Túl hamar érkezett a válasz. Feje megbicsaklott, nyakába éles fájdalom hasított. De mindez semmi volt ahhoz a két hatalmas ütéshez képest, melyek mellkasát rengették végig. A levegő is elfogyott. Zihálva próbált előretörni, de nem lehetett.
A roham nem szűnt meg. Újabb és újabb ütlegek zúdultak rá, folyamatosan kijjebb és kijjebb szorítva őt a küzdőtérről.
Nem bírta tovább. Lábai remegtek, nyaka megbicsaklott, s amikor a következő támadásnál fejébe kínzó fájdalom hasított, megfutamodott. Most előtte nyíltak szét védelmezően a bokrok, mint korábban megvert ellenfelei előtt, és ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban menekült, még hallotta, ahogy a győztes harsogó bőgésébe egy tehén halk, izgatott hívó hangja vegyül…
***
Álmos görcsös kézzel markolta a magasles kosarának deszkáját. Hiába emelte szeme elé a keresőt, a hajnali szürkületben az előtte zajló gigászi küzdelemből semmit sem látott. Az elfojtott nyögések, szapora agancskoppanások nehéz küzdelmet sejtettek, és amikor a győztes elharsogta magát, szíve kihagyott egy-két ütemet.
Elverték innen a régóta figyelt nagy bikát… A menekülés zaját csak rövid ideig hallotta, de szemei előtt megjelent a jól ismert vastag szárú, szinte fekete tizenhatos agancs, amit az öreg bika hordott a fején.
A szarvasok nagy, fekete árnyakként tűntek elő a rét derengéséből. A hat tehén között egy hatalmas testű bika forgolódott, de hogy mi van a fején, abból Álmos semmit sem látott.
A nap csak lassan emelkedett a fák fölé. A vékony ködpára, mely a szeptemberi reggelt köszöntötte, beterítette az egész rétet. A kis rudliból már csak két tehén állt kint, a többit elnyelte a rejtekadó sűrű. A bika is félig takarásban állt, fejét és elejét már fedték a fiatalos sűrűn nőtt fái. Aztán lassan a két tehén is eltűnt a sötéten magasodó erdőben, majd mintha sosem lett volna, a bika mögött is jótékonyan összezáródtak a bokrok.
Álmos elgondolkodott, ám végül mégis arra jutott, hogy ide ül ki este a vendéggel, akit ma, kora délutánra vártak. Ha pedig valami miatt mégsem sikerülne este meglátni a bikát, másnap reggel még mindig elcsíphetik ugyanezen a lesen, vagy azon a keskeny nyiladékon, melyen mindenképpen át kell haladniuk, hogy elérjék nappali pihenőhelyüket.
***
A vendég Álmos számára nem volt szimpatikus. Udvariassága sem tudta leplezni rámenősségét, ellentmondást nem tűrő stílusát. A vadőrnek volt már dolga hasonló vadásszal, igyekezett nem törődni vele, ám a területre tartó úton közöttük feszülő kínos csend nem vetített előre kellemes perceket. Ez az ember nem vadászni, hanem lőni jött. Álmos nem tett kísérletet arra, hogy társalgást indítson. Ha a vendég beszélgetni szeretne, kérdez, ő pedig tapintatosabb volt annál, hogy a nyilvánvalóan zárkózott emberből bármit kicsikarjon.
A les előtt jóval leállították a kocsit, és kiszállva Álmos elsuttogta merre indulnak, mi van körülöttük, és hogy körülbelül merről várható a szarvasok érkezése.
Lassan, a lehető legcsendesebben megközelítették a lest, majd várták, hogy meginduljon a mozgás. A kis rét túlsó végén három őzsuta legelészett, az erdő alján pedig egy róka cikkcakkozott egér után kutatva. A fátyolfelhős égen három nyári lúd gyűrte szárnyaival a langyos, szeptemberi levegőt, geggenésük fagyos, decemberi hajnalok emlékét hullatta a vadőr ölébe.
Jobbról, nagyon messziről elnyújtott bőgés hallatszott. Álmos arra fordította fejét, fülelt egy kicsit. Nem várta még, hogy ilyen korán megindul a mozgás, mégis távcsövezni kezdett.
A mellettük elterülő kukoricatábla csendesen hullámzott a könnyű, esti szélben. Álmos lassan húzta a sorok között a keresőt, mígnem elért az erdő határán húzódó útig. Kicsit várakozott, hátha lát valamit, és nem tette hiába: három süldő kocogott át az erdőből a tengeribe, hogy vacsoráját megkezdje.
A szarvasok felől semmi zaj nem érkezett. Az őzek eltűntek, s a róka is továbbállt a rétről. A távolból jobbról is, balról is megindult a bőgés, de előttük még mindig nem volt mozgás, s nem hangzott egy hang sem.
A vendég a les sarkába dőlve kémlelt körbe, és kérdően nézett Álmosra, mit lát? A vadőr megcsóválta a fejét, finoman legyintett egyet, majd ő is hátradőlt.
Ám ekkor az erdőszélen a bokrok között egy tehén hosszú, csontos feje jelent meg, és tágra nyílt orrlyukakkal szívta magába a levegőt. Álmos finoman megérintette a mellette ülőt, az erdőszél felé mutatott, majd szemét a látcsőre tapasztva kémlelni kezdett.
A tehén nem mozdult. A mögötte lévő sűrűben azonban elpattant egy-két ág, jelezve, hogy a rudli kifelé tart.
Balról, a szálerdő felől ekkor bőgés harsant. Az öreg tarvad arra fordította a fejét, s nyakát kissé megemelve figyelt a hang irányába. A bőgés közeledett. A tehén kíváncsian tett egy lépést, fejével bólintott egyet, ám még mindig nem lépett ki teljesen. A szél a tehenek felől fújt, s a közeledő bika jó tempóban haladt egyre közelebb és közelebb.
Álmos kíváncsian várta a fejleményeket. A tehéncsapat gazdája még mindig hallgatott. A hivatásos vadász kíváncsian figyelte a vezértehén mögötti bokrokat, hátha meglátja a bikát is, amikor avar ropogása hallatszott balról, majd agancs is koppant az ágakon.
Átlendítette a távcsövet a rét másik oldalára, és látta, amint egy jó középkorú, tizennyolcas kilép. Kíváncsian nézte… a bika feltartott fejjel szimatolt a tehenek felé. Álmos szemügyre vette az agancsot: sötét színű, hosszú ágakkal, de nem túlságosan hosszú szárú, fejlődőképes bika állt előtte. A vadőr jobbra nézett. A tehén mellett megjelent még két tarvad, de a várva várt háremurat továbbra sem fedezte fel.
Ekkor, mintha ágyú dörrent volna mellette, megszólalt a vendég .375-öse. Álmos elképedve kapta oda a fejét. A férfi a céltávcsőre borulva figyelte az utolsókat rúgó, jobb sorsra érdemes bikát.
A lövésre hatalmas kavarodás támadt a bokrosban. A tehenek eltűntek, és az ágak koppanásából hallani lehetett, hogy a bika is velük együtt menekül. A kukorica felé tartottak, egyre gyorsabb ütemben.
A kis réten fekvő tizennyolcas végleg elpihent. Álmos dühösen távcsövezett a jobbra távolodó rudli után. A tehenek rendezetlen tömegben vetődtek át az úton, nem is tudta őket megszámolni. A távcsőre szorított kezekkel várta a bikát…
Mellette a vendég megszólalt.
– Jó bika, ugye? – kérdezte, elismerést várva.
Álmos nem válaszolt. Ő már látta a nekik való fejedelmet…
A vendég felé fordult, és mérgesen mutatta, hogy nézze meg ő is. A keskeny nyiladékon ott állt a bika. Szürke testű, kosorrú, vastag szárú tizennégyes. Fejét elfordítva visszanézett az erdő felé, ahonnan karcsú ünő vált el, és beugrott a kukorica közé. A bika nyújtott nyakkal indult utána. A hatalmas agancs, ahogyan hátravetette fejét, túlért a horpaszán. Aztán eltűnt a látomás.
Álmos dühösen mászott le a lesről, hogy az elejtett vadhoz induljon. Szájában keserű nyál gyűlt össze, bal kezét összecsípte a csalán, és valahonnan a háta mögül elterülő sűrűből egy falka sakál üvöltése jelezte, hogy közelít az éjszaka…
