Mit mondanak a magyar természetvédelmi programok?
Amikor Magyarországon szóba kerül a rókaállomány szabályozása, sokan úgy gondolják, hogy ez kizárólag a vadászok igénye. A hazai természetvédelmi gyakorlat azonban ennél jóval összetettebb képet mutat.
Az elmúlt években több olyan természetvédelmi program is indult, amelynek egyik fontos eleme a ragadozókezelés volt. Ezek nem vadászati célokat szolgáltak, hanem veszélyeztetett fajok megőrzését.
A túzokvédelmi LIFE-programok például nem csupán élőhelyfejlesztésről szóltak. A természetvédelmi szakemberek felismerték, hogy a megfelelő élőhely önmagában nem elegendő, ha a fészkeket túl nagy ragadozó nyomás éri. Ezért a programokban a nemzeti park igazgatóságok és a vadászatra jogosultak együttműködtek a ragadozók állományának szabályozásában.
Hasonló megközelítés jelenik meg a fogolyvédelmi programokban is. A fogolyállományok Európa-szerte csökkenést mutatnak, amelyeket egyszerre veszélyeztet az élőhelyek átalakulása és a fészekpredáció. Ezért a faj fenntartásának érdekében a szakemberek nemcsak élőhelyeket fejlesztenek, hanem a ragadozó nyomás mérséklésére is törekednek.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület több szakmai anyagában is szerepel, hogy a veszélyeztetett földön fészkelő madarak védelmében bizonyos helyzetekben szükség lehet a róka, a borz vagy más ragadozók állományának szabályozására.
De a cél nem valamely ragadozófaj eltüntetése, hanem az ökológiai egyensúly fenntartása és azoknak a fajoknak a megőrzése, amelyek emberi beavatkozás nélkül ma már sok esetben nem lennének képesek fennmaradni.
A magyar természetvédelem tehát nem azt mondja, hogy mindenhol és minden körülmények között csökkenteni kell a rókaállományt. Azt viszont számos program igazolja, hogy érzékeny élőhelyeken és veszélyeztetett fajok esetében a ragadozókezelés nélkülözhetetlen természetvédelmi eszköz lehet.
Ha ezt elfogadjuk, akkor felmerül egy újabb kérdés.
Ki végzi el ezt a feladatot, és milyen módszerekkel?
Erre keressük a választ cikksorozatunk harmadik részében.



