Augusztus
Eljött a nyár utolsó hónapja, ezzel együtt az üzekedés java. Emellett viszont nem csak az…
Eljött a nyár utolsó hónapja, ezzel együtt az üzekedés java. Emellett viszont nem csak az…
A vadgazdák számára augusztusban véget ér a „vakáció” és az a bizonyos „nagyüzem” újrakezdődik –…
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy őzes erdő Magyarországon, amelyik erdőnek nem volt…
Július 13-16. között két év után rendezik meg Gánt falu közelében a 2023. évi 45.…
Kedves Olvasók! A Successful Varminters of Hungary-vel, azaz a sikeres magyar ragadozóvadászok csoportjával 2023. július…
Ez a nap is azon ritka vadászataim közé tartozott, amikor Nóri lányom is elkísért Ivánbattyánba.…
Életének 77. évében elhunyt Homonnay Zsombor újságíró, a Magyar VADÁSZLAP egykori szerkesztője. Honlapunkon egy 2006-ban…
Az idén is a Hidashát-Bélmegyer Vadásztársaság adott otthont a Békés Vármegyei hivatásos vadászok szakmai versenyének.…
Mióta úgy harmincöt éve először olvastam, azóta bennem él Fekete István egy fontos mondata: „Őket…
Furcsa megnevezés, ami arra utal, hogy lövés nélkül próbáljuk beállítani puskánkat a rajta lévő célzókészülékhez.…